Gondolatok a menekültügyről

Van, aki csomagot állít össze, hogy segítsen, mások riasztófegyver beszerzésén gondolkodnak. Megosztotta a világot a kérdés, a családi asztaltól a hivatali értekezletekig mindenhol beszédtéma és vita tárgya. Nehéz eligazodni ebben az összetett és nehéz helyzetben, ezért a Kisalföld arra kérte a történelmi egyházak képviselőit, véleményükkel segítsenek.
Miért ne lehetne

Európa is befogadó?

– Gondolatszilánkjaim vannak, s amit mondok, az nem az egyházé, hanem az én szubjektív s még csak nem is kiforrott véleményem. Vannak olyan csomópontok ebben a problématengerben, amiken érdemes egyesével végigmenni. Ahogy valószínűleg a menekülteket sem tömegben, hanem egyes emberekként kellene kezelni – mondta elöljáróban Gabnai Sándor evangélikus esperes.

Gabnai Sándor evangélikus esperes: A lelkiismeret, a kötelesség, a felelősség és a várható következmények együtt szülik a félelmemet.

– Idei alapigénk így hangzik: „Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére." Kísérteties a párhuzam Európa mai legnagyobb problémájával, a menekülők tömegével. Ha innen nézzük, látnunk kell, Isten sem kérdezett semmit, mindenkit befogadott, nemre, korra, felekezetre való tekintet nélkül. Akkor miért ne lehetne Európa is befogadó?

Ráadásul mindnyájan átutazók vagyunk a Földön. A Biblia úgy fogalmaz: itt sátorozunk. Vagyis befogadottak vagyunk mindnyájan. Azon is érdemes elgondolkodni: ki a magyar, ki az európai? Mikor jöttünk ide és honnan?

– Egykor mi is menekültünk, történelmünk során pedig számtalan helyzetben telepítettek le királyaink az elnéptelenedett falvakba más nemzetiségűeket. Érdemes lenne mindenkinek megismernie a saját családfáját.

Nemcsak bejövők vannak, kimenők is

– A probléma része az is, hogy nemcsak bejövők vannak, hanem kimenők is. Akik innen mennek Nyugatra, őket befogadják? Megbecsült polgárok vagy kihasznált diplomások lesznek, megtalálják a helyüket vagy modern rabszolgákká válnak? Ők menekülnek vagy csak futnak egy jobb egzisztencia után? Ezek is olyan kérdések, amikre keresnünk kellene a választ. Ahogy arra is, hogy a kivándorló fiatalok okozta veszteségünket hogyan fogjuk pótolni? Ki fogja eltartani húsz-harminc év múlva a nyugdíjasainkat?

– És persze ott van a mérleg másik oldala: akik jönnek, valóban menekülnek az életüket féltve vagy csak a jobb élet illúziójával indulnak útnak?

Kétségbeesettek vagy ügyeskedők, akik Európa szociális rendszerén akarnak élősködni? Amelyik lázad és nyavalyog, nyilván az utóbbi. Ezért is lenne szükség olyan szabályokra, hogy aki valóban menekült, annak lehessen segíteni... 

Tartsák tiszteletben e ház, e haza szabályait

– A következő gondolatszilánkom az, hogy velünk mi lesz? A szerb–magyar határon kerítés épül, pedig én a falat inkább bontani szeretem. De ezt is megértem, mert én is félek. Féltem a családomat, a gyülekezetemet, a városomat. Nem, nem az iszlámtól, hanem attól, hogy a Nyugat is elkezd kerítést építeni.

És akkor itt, a mi megyénkben lesz a hosszú út vége. Ez olyan kihívás elé fog mindnyájunkat állítani, amire nem vagyunk felkészülve. A lelkiismeret, a kötelesség, a felelősség és a várható következmények együtt szülik a félelmemet. S hogy meg tudjuk-e akadályozni azt, hogy ne hódítók legyenek a menekültekből? Hiszen ettől tartanak sokan...

Én azt mondom, a saját gondolatunkat ne akarjuk ráerőszakolni senkire, de ha mi vagyunk a házigazdák, kérjük meg vendégeinket, hogy tartsák tiszteletben e ház, e haza szabályait. Nem kell feladniuk identitásukat, de ha elvárják, hogy befogadjuk
őket, legyenek ők is elfogadók.

(A menekültügyről való közös gondolkodást a történelmi egyházak képviselőivel folytatjuk.)