Sopron és környéke

2016.10.17. 10:48

Érmes csokicsodák Sopronból

Négy arany- és két ezüstérmet nyert az International Chocolate Awards kelet-európai regionális döntőjén a soproni Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda.

kisalfold.hu

A csokiköltemények eséllyel indulnak a világversenyen – írtuk szeptemberben, a hétvégén meg is érkeztek a londoni döntő eredményei: öt érmet nyertek.


– A tavalyi sárgabarackos siker után a Harrer csokik ismét kimagasló eredményt értek el

az International Chocolate Awardson! – mondta el örömmel a Kisalföldnek [namelink name="Harrer-Abosi Beatrix"]. – Öt különböző kategóriában értünk el helyezést, így nem lehetne szebben csillogó, amit 2016-ban hazavihetünk.

Karl Harrer és Harrer-Abosi Beatrix  boldogan mutatja a világversenyen elnyert öt oklevelet.

Karl Harrer és Harrer-Abosi Beatrix  boldogan mutatja a világversenyen elnyert öt oklevelet.

Hogy legyen fogalmunk a döntő világáról, a Harrer házaspár elmesélte: dél-amerikai és japán nagyágyúkkal kellett többek között megmérettetniük csokijaikat a különböző kategóriákban, ahol az idén viszonylag kevés európai versenyző tarolt. Olyan, hogy valaki ötször ment fel a színpadra az éremért, pedig egészen rendkívüli. A mennyiségről tudni kell, hogy a zsűrinek ezerhétszáz kakaóbabból készített terméket kellett megkóstolnia...


[namelink name="Karl Harrer"], a Harrer Chocolat tulajdonosa és kísérletező kedvű csokoládékészítője ezúttal a merlot-val bolondított csokijával nyert ezüstérmet, a mentás fehér és karamellizált rozmaringos csokoládéjával pedig bronzot.


Ezüstöt érdemelt az ausztriai nevezéssel a zsűri elé került grapefruitos, illetve gyömbéres-calamansis bonbonja is.

A magyarok egyébként nagyon jól szerepeltek a világversenyen összességében is. Aranyat nyert a budapesti chocoMe, ezüstöt a Chococard, a Zangio Chocolate pedig bronzot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!