Miskolci bölcsész Sopronban fizikai munkát vállal

  
Szinte naponta halljuk, illetve mi magunk is találkozunk Sopronban olyanokkal, akik a jobb élet reményében költöztek a városba, vagy a környező falvakba. Ők vállalták az ismeretlent, maguk mögött hagyták az addigi életüket. Arról már kevesebb szó esik, hogy miként is élnek az ország keleti felében mindazok, akik számára a nyugat a példakép. Ide vágynak.

Egy miskolci pályakezdő mindennapi küzdelme, ahogy az édesanya látja.

- Fiam a Miskolci Egyetem Bölcsészkarán, anglisztika szakon végzett - kezdi az anya, akit nevezzünk Katalinnak.

- A saját szakmájában esélye sem volt elhelyezkedni. Borsod megye ugyanis eléggé érdekes terület, ebben a megyében meglehetősen kevés a szabad álláshely. Igaz, vannak fejlesztések, viszont inkább csak az alacsonyabban képzett fizikai munkára, illetve műszaki végzettséggel rendelkező mérnökökre van kereslet.

De, mit kezdjen egy bölcsész, azokra a fiatalok nem igazán gondolnak, akik nem reál, hanem humán képességgel rendelkeznek. Ők is szeretnének élni, és a saját lábára állni. Van néhány olyan gyár, ahol szalag mellett napi tíz órát dolgoznak, és alig kapnak érte fizetést. Egy ilyen helyen elhelyezkedett el a fiam.

Az alacsonyabb végzettségű kollégái folyamatosan azzal piszkálták, hogy mit keres ő itt. Diplomásként elveszi az egyszerűbb emberek munkáját. Így inkább felmondott.

Sopron ígéretes helynek számít a munkakeresőknek

- Én is és a fiam is azt vallja, hogy a munka nem kopogtat be hozzánk. Ha Sopronban biztosítottak a megélhetés feltételei, akkor igen, költözni kell - folyatja. - Szüksége lenne arra, hogy végre dolgozzon, és legyen pénze, el tudja indítani életét.

Tavaly végzett a főiskolán. Azóta nem találja a helyét, már nagyon elkeseredett! Mindig azt mondja anya, ha nem találok munkát a híd alatt fogok kikötni.

Ezt borzalmas hallani! Éljük a napjainkat. Megkeseredve, és várjuk a nagy esélyt, a lehetőséget. Minden nap kutatjuk az állást hirdető oldalakt, küldjük a pályázatokat. Aztán semmi. Bízunk abban, hogy egyszer jön egy válasz, egy telefon hívás, vagy valami.

- Sopronban, akár fizikai munkát is elvállalna. Vagy hajlandó lenne az átképzésre is. Ha szükséges, szívesen tanulna valami új szakmát. Olyat amiben érvényesülhetne, amivel megteremthetné az élet kezdéshez szükséges minimumot. Nincsenek nagy álmai, de van egy komoly barátnője, aki most nyert felvételt az ELTE Vegyészmérnök karára, és vele képzeli el az életét - mondja.

- Attól félek, hogy ha mást nem talál a fiam, akkor külföldre megy ő is, mint annyi más fiatal. Az évfolyamtársai közül csupán néhányan tudtak elhelyezkedni.

De ők is csak segítséggel. Vagy tovább tanultak, mert a szülők tudják még támogatni őket, esetleg "csak úgy vannak". S igen számos fiatal már külföldi munkát keres... Bölcsész diplomával Angliában mosogatnak, takarítanak... Elszomorító a helyzetük.

- Tudjuk, Sopronban nem olcsó az albérlet, és a megélhetés sem. Miskolcon olcsóbbak a lakás árak, és az albérlet is, ez így igaz, de miből fizesse ki, ha nincs munkája? Én nem szeretném, ha külföldöt választaná, hiszen ő magyar, ez a hazája. Végre fel kellene ébrednünk, és a fiataljainkat itt tartanunk. Emiatt hullanak szét családok, mennek tönkre emberek - állapítja meg.

- Már a fiam és is ráébredtünk, hogy hiába műveli magas fokon az angol nyelv ismeretét ezzel nem tud boldogulni. Talán lesz valaki aki ad esélyt egy 22 éves pályakezdő fiatalnak.