A közösségért teszik

2022.09.22. 23:00

Őszi térdekoráció önzetlen felajánlásból Tárnokrétiben

Lelkes tárnokrétiek gondoskodnak arról, hogy a falu közterületeit mindig az évszaknak megfelelő dekoráció díszítse. Önzetlenül dolgoznak, a közösségért teszik.

Cs. Kovács Attila

Már az őszi dekoráció díszíti Tárnokrétin a Hősök terét.

TárnokrétiA rábaközi falvakban élők is törekednek arra, hogy lakóhelyük rendezett, környezetük hangulatos legyen. Sokan amellett, hogy saját portájukat gondozzák, odafigyelnek a közterületekre is. Jó példa erre Tárnokréti, ahol lelkes helybeliek összefogásával készülnek a dekorációk évszakról évszakra. A Tárnokréti Községért Közalapítvány koordinálja a kezdeményezést.

– Minden faluban, amerre csak járunk, azt tapasztaljuk, hogy különböző díszek, színes ötletek tarkítják a parkokat, tereket. Nálunk is évek óta így van ez, hiszen nagyon lelkes, önzetlen falubeliek viselik szívükön a község díszítését – beszélt a részletekről Nagy Ferenc alpolgármester. – Minden évszakban készül az alkalomhoz, az időszak hangulatához, szokásaihoz, hagyományaihoz passzoló dekoráció. Természetesen az önkormányzat is a lehetőségeihez mérten támogatja a munkájukat, de igazából a Tárnokréti Községért Közalapítvány szervezi és segíti anyagilag is.

A nyáriakat már lecserélték a tárnokrétiek, elkészültek az őszi díszítések. A falu központjában, a Hősök terén, illetve a tájház előtt láthatók. Nagy Ferenc elmondta: a falubeliek örülnek a kezdeményezésnek és szívesen adnak hozzá különböző tárgyakat, felszereléseket, vagy esetleg zöldséget, gyümölcsöt, terményt. „Tetszik mindenkinek és nagy értéke, hogy a faluért, önzetlenül dolgoznak a helybeliek” – jegyezte meg Nagy Ferenc.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!