Magyar Radír - Tamási Rebeka: Bocsánat

Pénteken feleltem irodalomból. Jobban szerettem, mikor még olvasásóránk volt, ez az irodalom nem túl izgalmas. Olvastuk a János vitézt, és az Annával egész órán azon nevettünk titokban, hogy milyen hülye név már ez a Kukorica Jancsi. Az Anna azt mondta, hogy ő biztos nem tudna egy Kukorica Jancsiba beleszeretni, mondjuk egy Justinba vagy Zacbe igen, mert azok ilyen szexi nevek, de hogy Kukorica Jancsi. Úgyhogy mikor az Erzsébet néni kihívott, nekem csak az járt a fejemben, hogy a János vitéz főszereplője először Kukorica Jancsi, és csak utána János vitéz, és hogy Iluskának se hívnak ma már senkit, de ettől még nem jutott eszembe a vers, csak az eleje, hogy tüzesen sütle anyárinapsugára azég tetejéről ajuhászbojtárra. Úgyhogy mondta az Erzsébet néni, hogy egyes. És akkor már nem volt vicces a Kukorica Jancsi, mert tudtam, hogy otthon ezért kapni fogok.

Aput szeretem, mert hát ő az apukám. Erős, meg nagy barna szakálla van, én mackóm, Anyu így hívja őt. Apu nagyon okos, igazi erdőmérnök meg vadász, úgyhogy télen megyünk etetni az őzikéket, de ősszel meg le kell lőni a gyengéket. Apu nagyon finom őzpörköltet tud főzni bográcsban. Aput mindenki szereti, a vadásztársai, Anyu, Anyu barátnői, a Nagyiék, a tanárok az iskolában, meg az emberek a gyülekezetben. Apu is szeret mindenkit, csak néha nagyon mérges tud lenni.

Jó tanuló vagyok, alsóban is majdnem végig kitűnő voltam. Csak aztán kellett kötélre mászni a tornaórán, meg fejből megtanulni a szorzótáblát, aztán meg jött az angol igeragozás meg a német melléknevek, és akkor már nehéz volt, hogy kitűnő legyek.

Az Anna azt mondta, hogy majdnem kipukkadt a nevetéstől, amíg feleltem a János vitézből, és hogy ír egy változatot, amiben Violetta meg Justin lesznek a Jancsi és Juliska, vagyis Iluska. Én meg nevettem vele, hogy örüljön, és tudtam, hogy nem fogok hazamenni ma. Mert lehet, hogy Apu megtért, ahogy mondták a gyüliben, meg minden este olvassa a Bibliát meg mesél belőle nekem, meg múltkor is főzött őzpörköltet a gyülekezetnek, és sokat nevet meg mosolyog, de azért az egyes mégiscsak egyes.

Grafika: Kustán Roland

Tanítás után bementem a CBA-ba, vettem egy kakaós csigát meg egy kis dobozos kakaót, és nem hazaindultam, hanem a hegy felé. Amíg másztam felfelé a kis ösvényen, eszembe jutott, hogy Apu mennyire szeretne elzarándokolni Jeruzsálembe, hogy Jézus lábnyomaiba léphessen. Párszor már szerveztek ilyet a gyüliben, és Apu azt mondta, én nem mehetek, mert még kicsi vagyok, és nem érteném meg, hogy mi a lényege a zarándoklatnak. Oda csak bűnösök mehetnek, tudod, Kitti? Akartam mondani, hogy ha ezen múlik, akkor én is mehetek, mert egyrészt az ifivezető mondta, hogy mind bűnösök vagyunk, még ha nem is tudjuk, és miattunk halt meg a Jézus, a másik meg, hogy Apunak is meg kellett vernie sokszor, hogy jobb legyek. De végül nem mondtam semmit, csak Apura mosolyogtam. Ő is mosolygott, de nem úgy, ahogy szokott.

A kilátónál vannak ezek a padok, ahol a szerelmesek szoktak csókolózni, de most nem nagyon volt ott senki. Szeretek úgy ülni a padon, hogy a támláján ülök és az ülésen van a lábam, úgy nagyon jól tudok gondolkozni. Bámultam a várost alattam, és azon gondolkodtam, hogy akkor most mi legyen. Hazudni bűn, benne van a tíz parancsban, ott lóg egy nagy táblán a nappaliban. Meg hát úgyis látják a jegyeimet az elektronikus naplóban. Elmehetnék világgá, de arra meg fel kell készülni, ilyen jó hátizsákkal meg bakanccsal, láttam a tévében, hogy mennek az utazók és megszállnak mindenféle idegeneknél, és sáskát esznek meg skorpiót, de én mondjuk olyat nem tudnék.

Aztán már csak az járt a fejemben, hogy mit kapok, ha hazamegyek. Mert egyest még sose vittem haza. Az egyes nálunk nem is létezik, azt csak a rossz tanulók kaphatnak, a hitvány emberek hitvány gyerekei, és mi nem vagyunk olyanok. Apu, ha mérges, nem kiabál, hanem halkan beszél, és akkor nekem már bizsereg a hátam, mert tudom, hogy mindjárt le kell hajolnom, megfognom a szék szélét, és akkor már nemsokára megüt, és nem szabad kiabálnom vagy sírnom, mert akkor még mérgesebb lesz. Verés után meg nagyon rossz este fürdeni, mert piros a hátamon meg a fenekemen a bőr, és nagyon fáj, ahogy hozzáér a víz, és napokba telik, mire tudok újra a hátamon aludni vagy a hátizsákot rendesen hordani. Anyu ilyenkor úgy tesz, mintha a konyhában lenne, de közben csíp az orra, hogy ne sírjon, fürdés után meg bekeni valami kenőccsel a hátam, hogy ne fájjon, de fáj azért.

Amikor már hónapok óta a gyülekezetben voltunk, Apunak a szívére tette az Úr, hogy elmondja a verést. Az istentisztelet végén felállt, és a lelkészünk odaadta neki a mikrofont, és akkor Apu elmesélte, hogy engem szokott verni, mert a Sátán ilyenkor elveszi az eszét, és hogy tudja, hogy bűnös, mert enged neki. Nagyon furcsa volt látni, hogy az én apukám ott áll a lelkész mellett, és sír, hogy sajnálja, és kéri, hogy bocsássak meg neki. Mindenki engem nézett, hogy megbocsátok-e, és bólogattam, mert sírnom kellett, meg különben is aznap a keresztényi megbocsátás kötelességéről volt szó. Apu nagyon megölelt utána, és a fülembe súgta, hogy köszöni és ezentúl minden másképp lesz. Az istentisztelet után cukrászdába mentünk, és még Anyu is evett egy szelet dobostortát, pedig nagyon vigyáz az alakjára, mert Apu nem szereti a kövéreket.

Teljesen elmacskásodott a lábam és végül arra jutottam, hogy mégiscsak hazamegyek, hátha tényleg másképp lesz. Meg kezdett sötét is lenni, akkor meg már nem jó egy hegyen egyedül. Hazafelé nagyon szépen kértem a Jézust, hogy bocsássa meg a bűneimet, és hogy Apu ne verjen meg. Az egész házban égett a lámpa, Apu az ajtóban állt és nagyon mérgesnek tűnt. Alig mertem mellette bemenni az előszobába, szinte éreztem, hogy hátulról fog megütni, de nem történt semmi. Elmondtam az egyest, meg hogy ezentúl jó leszek, és már hajoltam volna le a székhez, mikor Apu ökölbe szorított kézzel mondta, hogy majd az Úr megsegít, imádkozzak. Mondtam, hogy jó, és rohantam fel a szobámba.

Hiába csuktam be az ajtót, hallottam, hogy Anyu sokkal hangosabban kiáltott fel, mint szokott, és hogy a csattanások is nagyobbak voltak. Eszembe jutott, hogy tőle Apu nem kért bocsánatot.