Különleges feladat

2024.03.09. 21:39

Erdő Péter: a nők beleérző szeretete az emberiség nagy értéke

Az a fajta beleérző, empatikus szeretet, amely nagyon sok nő erőssége, az emberiség jelentős értékének számít – mondta Erdő Péter bíboros, esztergomi-budapesti prímás a Szent Franciskáról elnevezett római címtemplomában bemutatott mise alkalmából az MTI-nek pénteken.

MW

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Erdő Péter kifejtette, a Róma város egyik védőszentjének számító Szent Franciska a helytállás példaképe. Élete nagy részét olyan időszakban töltötte, amikor Rómát éhínség, járványok, háborúk pusztították. A nehéz időszakot hat gyermekes édesanyaként élte át, aki három gyermekét még csecsemőként elveszítette, feleségként, aki ápolta a háborúból sebesülten visszatért férjét, és özvegyként, aki szerzetesközösséget alapított.

Az 1440-ben elhunyt Szent Franciska életét végigkísérte a jótékony szeretet a betegek, szegények iránt – hangoztatta a bíboros. Hozzátette, a szent nem csak adományokkal, hanem személyesen is segített a rászorulóknak.

Szent Franciska kora nagy szervező-egyénisége volt, aki éjjel-nappal járta a várost, „őrangyala vigyázott rá, mivel Rómában akkor nem volt közbiztonság” – jegyezte meg.

Erdő Péter hangsúlyozta, hogy a nők szerepe 2024-ben is óriási. „A nőknek mindig is volt szerepe, csak azt minden korban más oldalról fedezzük fel” – tette hozzá a bíboros.

Ma a nőknek a közösségi életben betöltött vezető szerepe is tudatunkba emelkedett, miközben a történelemben ez nem volt mindig így, de a magyar történelemben királynők is vezették az országot

– fejtette ki Erdő Péter. Megjegyezte, az sem volt ritka, hogy szentek töltöttek be döntő szerepet az európai közéletben, mint svédországi Szent Brigitta vagy sienai Szent Katalin.  

Nőnek lenni „különleges feladat és hivatás, egyrészt a családban, másrészt a társadalomban, harmadrészt a nők saját hivatásában. Az a fajta beleérző, empatikus szeretet, amely nagyon sok nő erőssége, az emberiség egyik legjelentősebb értéke”

– mondta a bíboros.

A misén mondott homíliájában Erdő Péter kiemelte, a mai világban is olyan nőkre és férfiakra van szükség, akik a remény és a szeretet fényét képviselik a sötétséggel, egoizmussal, háborúkkal, elkeseredettséggel, valamint az emberiség jövője miatti aggodalmakkal szemben.

Ferenc pápa 2023-ban Erdő Péter bíboros római címtemplomának a város történelmi szívében, a Forum Romanumon található San Francesca Romana-bazilikát jelölte ki. A szent március 9-i ünnepnapján a bíboros misét mutatott be. Mivel Szent Franciska az autóvezetők oltalmazójaként is ismert, Erdő Péter bíboros vasárnap a templom szomszédságában lévő Colosseumnál járműveket áld meg.

Az április 23. és 25. közötti magyar nemzeti zarándoklatról a bíboros elmondta, a zarándoklat közös imádság, közös lelki esemény lesz, amellyel megköszönik Ferenc pápának tavaly áprilisban tett magyarországi látogatását.

„Felejthetetlen emlék a pápai látogatás, és mindig is aktuális marad, amellyel benne vagyunk a világegyház közösségében” – mondta Erdő Péter. Úgy vélte, a Rómában és a Vatikánban tett nemzeti zarándoklattal „elismertséget és tiszteletet érdemlünk ki, ha meg tudunk jelenni és képviselni tudjuk közösségünket”.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában