Gondosóra Program

2023.11.10. 22:50

Nyitrai Zsolt: az erkölcsi és anyagi megbecsülés mellett fontos az idősek biztonsága

A nyugdíjasok erkölcsi és anyagi megbecsülése mellett a kormány fontosnak tartja az idősek biztonságát, a róluk való gondoskodás segítését, a szolgáltató állam megerősítését - hangoztatta a miniszterelnök főtanácsadója pénteken Szombathelyen, ahol a "gondosóra programról" tartottak sajtótájékoztatót.

MW

Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója az iskolai notebook-osztásról tartott sajtótájékoztatón a Belügyminisztériumban 2023. november 9-én

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

Nyitrai Zsolt elmondta: a kormány Európában egyedülálló módon elindította el a programot, amelynek lényege, hogy

 minden 65 év feletti nyugdíjas - egy regisztrációt követően - ingyenesen megkaphat egy csuklóra helyezhető vagy nyakban akasztható digitális eszközt, amellyel baj esetén egyetlen gombnyomással segítséget kérhet.

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: a regisztráció, maga az eszköz, a szolgáltatás is teljesen ingyenes minden 65 év feletti ember számára.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a 2G hálózaton működő gondosóra az eddigi tapasztalatok szerint az ország olyan területein is jól működik, ahol egyébként gyenge a mobiltelefonok hálózati lefedettsége, kevés a térerő.

Szólt arról is, hogy

 a regisztrációt elvégezheti a szolgáltatást igénylő idős ember, de segíthet bármely hozzátartozója, de akár egy barát vagy szomszéd is.

Felhívta a figyelmet, hogy akik november közepéig regisztrálnak és jelzik az igényüket, karácsonyig megkaphatják a gondosórát.

Nyitrai Zsolt szólt arról is, hogy 

pénteken utalták, illetve kezdték meg a postai kézbesítését annak a nyugdíjkiegészítésnek, amely az előző havi nyugdíj összegéhez képest átlagosan 78 ezer forint többletet jelent ebben a hónapban.

Felidézte, hogy 2010-ben még csak 97 ezer forint volt az átlagos nyugdíj Magyarországon, 2023 novemberében pedig több mint 217 ezer forint.

Szavai szerint

 visszaadták azt a 13. havi nyugdíjat, amit a Gyurcsány-kormány vett el a nyugdíjasoktól, és öt alkalommal fizettek nyugdíjprémiumot.

Erre egyébként a Gyurcsány- és Bajnak-kormányoknak is meg lett volna a jogszabályi lehetősége, mégsem került sor egyetlen alkalommal sem nyugdíjprémium kifizetésére - mutatott rá.

Szólt arról is, bevezették a Nők negyven programot, amelynek lehetőségével 370 ezer nő élt eddig, megemlítette a rezsicsökkentést és a rezsivédelemért tett lépéseket, amelyek szavai szerint a családokat és a nyugdíjasokat egyaránt segítik és védelmezik.

Nyitrai Zsolt kiemelte: 

a nyugdíjasokat segítő intézkedések a jövőben is folytatódnak, 2024 januárjában 6 százalékos nyugdíjemelésre számíthatnak, februárban pedig megemelt formában érkezik a 13. havi nyugdíj.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában