Folyamatos a mentés

2023.09.10. 07:16

Meghaladta a kétezret a marokkói földrengés halálos áldozatainak száma (videó)

Meghaladta a kétezret a marokkói földrengés halálos áldozatainak száma az észak-afrikai ország belügyminisztériumának szombat esti közleménye szerint. Jelenleg már 2012 halottról tudni.

MW

Mentősök túlélők után kutatnak egy összedőlt házban Moulay Brahimban, Al Haouz tartományban 2023. szeptember 9-én, a földrengés után

Forrás: AFP

Fotó: FADEL SENNA

A tárca hozzátette, hogy csaknem 2060 sérültet tartanak számon, közülük 1404-en válságos állapotban vannak.   

"A mentési munkálatok jelenleg is zajlanak, a hatóságok kitelepítik a veszélyeztetett régiókban élőket" - olvasható a közleményben.  

Emberek sétálnak el lerombolt házak mellett a 2023. szeptember 9-i földrengés után a Marrakesh városától délnyugatra fekvő Tafeghaghte hegyi faluban
Fotó: FADEL SENNA  / Forrás: AFP

Az országot péntek éjjel rázta meg a rabati székhelyű geológiai központ szerint 7-es erősségű rengés, amelynek epicentruma a közép-marokkói Al-Hauz tartományban, Marrákestől 72 kilométerre délnyugatra volt. Az amerikai földtani intézet (USGS) 6,8-as erősségűnek mérte a földmozgást.   

A belügyi tárca közlése szerint a halottak nagy részét, 1293 embert a Magas-Atlasz-hegységben lévő al-Hauzban, illetve, 452 embert, a közelben lévő Tarudantban találták. 

  

Al-Hauzban a hadsereg tábori kórházat hozott létre - tudatta a MAP marokkói hírügynökség.   

Az epicentrumhoz legközelebb eső városban, Marrákesben több történelmi jelentőségű épület megrongálódott, az UNESCO világörökségi listáján is szereplő belvárosban egy mecset minaretje leomlott.   

Marokkónak hatalmas szüksége van a segítségre, és nem csupán az elkövetkezendő egy-két hétben. Hónapokban, sőt, években számolunk 

- szögezte le Hossam Elsharkawi, a Nemzetközi Vöröskereszt közel-keleti és észak-afrikai irodavezetője.

Humanitárius segítséget nyújt a földrengés sújtotta Marokkóban a Magyar Református Szeretetszolgálat

Humanitárius segítséget nyújt a földrengés sújtotta Marokkóban a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ). A szervezet első küldöttsége vasárnap repül Marrákesbe, hogy tartós élelmiszerekkel és tisztálkodási szerekkel támogassa a családokat, valamint a helyi szükségleteket felmérve megtervezze a további segítségnyújtást.

A vasárnapi budapesti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a nap folyamán indul Marokkóba Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója és Hegedűs Gábor, az MRSZ Kutató-Mentőcsoportjának vezetője, akik a helyszínen több tonna adományt szállítanak a földrengésben leginkább érintett térségekbe. Az észak-afrikai országot segítő misszió támogatására adománygyűjtést is hirdet a karitatív szervezet.   

"Elsősorban nem kutyás keresésre vagy eltűnt emberek keresésére szakosodunk most, hanem humanitárius segítséget tervezünk nyújtani a földrengés károsultjainak, akik szükséget szenvednek ezekben a napokban" - emelte ki Juhász Márton, hozzátéve, hogy az adományozott termékeket nem itthonról viszik ki, hanem Marokkóban vásárolják meg és ott bérelt járművekkel fogják azokat célba juttatni, jellemzően tartós élelmiszereket és higiéniai felszereléseket.

JUHÁSZ Márton; HEGEDÛS Gábor
Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) ügyvezető igazgatója (b) és Hegedűs Gábor, az MRSZ Kutató-Mentőcsoportjának vezetője Marokkóba indulásuk előtt Budapesten, a szervezet központjában 2023. szeptember 10-én
Fotó: Bodnár Boglárka / Forrás: MTI

Az adományok célba juttatása mellett felmérik a helyi szükségleteket - az MRSZ Kutató-Mentőcsoportja pedig már készenlétben van, hogy szükség szerint, akár hétfőn, útra kelhessenek erősítésként, akárcsak tették februárban a Törökországot sújtó földrengés után - fűzte hozzá Juhász Márton.   

A sajtótájékoztaton kiosztott háttéranyag szerint a Magyar Református Szeretetszolgálat a földrengést követő reggelen felvette a kapcsolatot a mentést irányító helyi és nemzetközi szervezetekkel, hogy hathatós segítséget nyújthasson a bajbajutottak számára. A marokkóiak tájékoztatása szerint jelenleg leginkább humanitárius segítségre, így élelmiszerre, tisztálkodási szerekre, takarókra van a legnagyobb szükségük a helyieknek - olvasható a közleményben.   

Mint írták, a Magyar Református Szeretetszolgálat országos adománygyűjtést is hirdet, amelyen keresztül a marokkói segítségnyújtáshoz lehet hozzájárulni. A 1358-as adományvonal hívása vagy az ADOMANY szó SMS-ben való elküldése 500 forint támogatást jelent, de online az www.adomany.jobbadni.hu weboldalon keresztül, valamint banki átutalással az alapítvány 10702019-85008898-51100005-as bankszámlaszámán keresztül is lehet támogatni a marokkói segítségnyújtást (közlemény: Marokkó).   

A beérkezett adományokból humanitárius segélycsomagokat állít össze és juttat célba a földrengés károsultjainak a Magyar Református Szeretetszolgálat.

Versenyfutás az idővel 

Mindeközben fogytán az idő, ami a túlélők keresését illeti. Szakértők egy 72 órás időablakról beszélnek, amelynek keretében még nagy valószínűséggel túlélőket találhatnak.

A TV 2M helyi televízió szerint egy kistelepülés gyakorlatilag teljesen megsemmisült Sisava tartományban. Eddig a helyszínen 65 halottat találtak, akiket tömegsírban fognak elhelyezni.

A Hespress helyi hírügynökség szerint a hatóságok drónokat is bevetnek a holttestek utáni keresésben.

Vasárnap érkezett meg a spanyol hadsereg 56 fős vészhelyzeti segítségnyújtó egysége is az észak-afrikai országba, hogy támogassa az esetleges túlélők utáni kutatást.

Emmanuel Macron francia elnök közölte, hogy országa is kész segítséget nyújtani, amennyiben Marokkó kéri azt. A francia hatóságok eddig négy francia halottról és 15 francia sebesültről tudnak Marokkóban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában