2024.05.31. 20:24
Pedagógusok napja – Pályakezdők és rutinos tanárok a fiatalok boldogulásáért dolgoznak
A pedagógusnapot minden év június első vasárnapján ünnepeljük, amikor a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozókat köszöntjük. Hazánkban 1952 óta emlékezünk meg a pedagógusokról. Győr-Moson-Sopronban hosszú ideje és csak néhány éve dolgozó tanárt kérdeztünk hivatásáról.

Varga Anda nemcsak angolt és magyart tanít az iskolában, hanem osztályfőnök is. Osztályában, a 9. DE-ben tart angolórát. Fotó: Máthé Daniella
Pozitív visszajelzések
Varga Anda tanárnő harmadik éve dolgozik a soproni Eötvös József-gimnáziumban, ahol magyart és angolt tanít. – Mindig gyerekekkel szerettem volna foglalkozni, nem volt kérdés, hogy ezt a pályát választom – mondta.
– Kezdetektől a középiskolás korosztály tanítása volt a célom, nagyon jól érzem magam köztük, azt gondolom, megtaláltam a helyemet az iskolában. Meg tudom értetni magam a diákokkal, nem éreztem azt sosem, hogy az életkorom akadályozna a tanításban. A tantárgyak mellett az életre is megpróbálom felkészíteni a tanítványaimat – tette hozzá Varga Anda.
– Úgy érzem, hogy a hivatásom során az esetek többségében pozitív visszajelzéseket kapok, ha pedig probléma adódik, tudom, hogy képes vagyok legyőzni azokat. Boldog vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek – emelte ki Varga Anda fiatal tanárnő.
Értéket közvetíteni
A mosonmagyaróvári Bolyai-technikum közgazdásztanárát, Varga-Poór Adriennt arról kérdeztük, miért választotta ezt a pályát, mit szeret benne és mi a hitvallása pedagógusként.
– Az iskolára már tanulóként is különleges helyként tekintettem, hiszen mindennap adott volt a lehetőség valami új elsajátítására. Mindig szerettem tanulni, de nem feltétlenül a jó jegy jelentette számomra a legnagyobb örömet, hanem az a tény, hogy a kitartásomnak köszönhetően képes vagyok átlépni a határaimat.
Olyan hivatást szerettem volna, amellyel képes vagyok értéket közvetíteni, ugyanakkor folyamatos szakmai megújulást követel. Pedagógusként mindez adott, hiszen amíg a tanteremben átadom az ismereteket, addig saját tudásomat, módszertani tapasztalataimat továbbképzéseken bővíthetem – hangsúlyozza a fiatal mosonmagyaróvári pedagógus.

A legnagyobb öröm
Kiemelte: „Közgazdásztanárként felemelő érzés tanítványaimban felébreszteni a szakma iránti érdeklődést. A versenyeken elért eredményeken túl az is motiváló erő, mikor az átlagos teljesítményű tanulónak is érthetővé válik a tananyag.
Mégis a legnagyobb örömet az jelenti, amikor a sikeres szakmai vizsga után megállják helyüket a munkaerőpiacon, s visszajelzésük alapján hálával gondolnak a szakmai órákra. A munkám révén hatással vagyok a jövőjükre.” A tanítás több a tudásközvetítésnél – vallja Adrienn.
Büszkeség
Pintér Ildikó több mint harminc éve van a pályán, egykori alma materében, a győri Kazinczy Ferenc Gimnáziumban tanít a kezdetek óta. – A családunknak nem volt értelmiségi vagy tanár tagja, viszont az egykori győri tanítóképző diákjaként is nagy hatással volt rám a történelemtanárom, Cziráki Lajosné. Majd a Kazinczy-gimnáziumban Rábelné Kutasi Zsuzsanna és Németh Tibor, így egyértelművé vált számomra, hogy ezt a pályát választom – kezdte Pintér Ildikó, aki végül történelem–orosz szakos tanári diplomát szerzett Szegeden.
– Büszke voltam, hogy azon a kapun léphetek át, amin egykor Radnóti Miklós és József Attila, majd 1990-ben boldogan tértem vissza a Kazinczy-gimnáziumba – tette hozzá.
Legyenek kritikusak, de empatikusak!
– Nagy biztonságot jelentett, hogy kezdő tanárként támogatóan fogadtak az egykori pedagógusaim, bármilyen szakmai vagy emberi kérdéssel fordulhattam hozzájuk. Az évek alatt sok tapasztalatot és élményt szereztem, de mégsem ad magabiztosságot, mert a világ sokkal gyorsabban változik, mint ahogyan a tudásom gyarapodik. Állandó készültségben kell lenni, a pályán nemcsak a diákokat neveljük, hanem mi is tanulunk velük együtt – hangsúlyozta Ildikó, aki kollégiumvezetőként is megtapasztalta, olykor vannak nehéz időszakok, de a közös hang megtalálására törekszik. Ha újra elölről kezdené, se döntene másik szakma mellett.
– Történelemtanárként nem az évszámokat vagy a korszakokat szeretném a fiatalokba ültetni, inkább értékeket közvetítenék, szemléletet formálnék. Legyenek kritikusak, de empatikusak, próbáljanak meg mások fejével gondolkodni, és elfogadni azt az álláspontot is – összegezte Pintér Ildikó.
Díjakat adtak át a győri városházán
A megyeszékhely pedagógusnapi ünnepségén csütörtökön, a győri városháza dísztermében adták át a „Győr Oktatásügyéért” és a „Győr Sportjáért” díjakat. Az elismeréseket dr. Dézsi Csaba András polgármester, dr. Pergel Elza és Szeles Szabolcs alpolgármesterek adták át. „Győr Oktatásügyéért” díjat vehetett át dr. Bókáné Váczi Ilona, a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium tanára, Máté Mária, a Győri Kovács Margit Óvoda, valamint Németh Péter, a Győri Fekete István Általános Iskola igazgatója.
Az eseményen „Győr Sportjáért” díjat vehetett át Kolozsváriné Csay Renáta kajakozó, a Graboplast Győri Vízi- sport Egyesület kajak-kenu edzője, Auer Károly, a Győri Férfi Kézilabdáért Közhasznú Alapítvány kurátora, valamint Meronka Péter újságíró, riporter, az Oxygen Media győri programigazgatója.