Képtelenség

2023.07.19. 13:03

Szijjártó Péter szerint nevetséges felvetés, hogy a BMW Magyarország helyett vigye Romániába a beruházását (videó)

Nevetséges az Európai Parlament „magyargyűlölő” alelnökének a felvetése, amely szerint a BMW-nek Magyarország helyett Romániába kellene vinnie a beruházását. Jól láthatóan teljes kudarc a hazánkban beruházó német vállalatok politikai zsarolása – idézte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert szerdán az MTI.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a BMW beruházását bejelentő ünnepségen Debrecenben 2022. november 25-én

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A tárcavezető a jemeni kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésekre válaszolva magyargyűlölőnek nevezte Katarina Barley-t, az Európai Parlament alelnökét, azon nyilatkozatát pedig nevetségesnek, miszerint a BMW-nek Magyarország helyett Romániába kellene vinnie a beruházását. 

Úgy vélekedett, hogy egyes politikai erők zsarolni próbálják a hazánkban beruházó német vállalatokat, ez azonban teljes kudarcba fulladt, miután ezen cégek köre egyre gyarapszik, és 

az érintett társaságok nagy többségének kifejezetten harmonikus az együttműködése a kormánnyal.

Kiemelte, hogy a BMW-gyár építése is a tervek szerint halad, a vállalat az elektromobilitási stratégiája rendkívül jelentős elemét hozza Debrecenbe.

Hogy ezek a munkahelyteremtő, high-tech beruházások Magyarország helyett Romániában valósuljanak meg, ezt a német szocialisták akarják, meg néha az az érzésem, hogy a magyar baloldal is, de szerencsére nem rajtuk múlik ez, hanem a beruházói döntéseken, valamint a beruházók és a magyar kormány együttműködésén

 – mondta Szijjártó, majd aláhúzta, hogy 

a német és a magyar baloldal mindenfajta igyekezete dacára idén akár a tavalyi beruházási rekord kétszeresét is sikerülhet elérni.

Szijjártó Péter az OTP ukrajnai listázásával kapcsolatban megismételte, hogy a kormány addig nem fog hozzájárulni a fegyverszállítások további támogatásához az Európai Békekeretből, amíg ki nem törlik a pénzintézetet ebből a jegyzékből.

Mindenfajta ígérgetések hangoznak el, meg utalgatások, de hát a legegyszerűbb lenne levenni az OTP-t erről a listáról, pont úgy, ahogy feltették, de hát mind a mai napig erre nem került sor

 – fogalmazott.

A miniszter az Ukrajnába küldött amerikai kazettás bombák ügyére reagálva közölte, hogy 

a fegyverek szállítása a háború meghosszabbításának és eszkalációjának veszélyével jár, és minél tovább tart majd a háború, annál többen halnak meg.

Ráadásul – mint rámutatott – a kazettás bombák tragikus humanitárius következményekkel tudnak járni.

Ezért arra kérünk mindenkit, hogy a háború eszkalálásának veszélye helyett a béke irányába tegyenek lépéseket. Tehát jó lenne, ha a szövetségeseink kazettás bombák meg bármilyen más fegyverek helyett inkább békét hoznának a szomszédba, azzal tudnának emberéleteket menteni

 – összegzett a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó: nem sikerült politikai alapon megingatni a német beruházói bizalmat Magyarország iránt

Az utóbbi időben egyes szereplők egyfajta zsarolásnak próbálják alávetni a Magyarországon beruházó vállalatokat, de a tények jól mutatják, hogy nem sikerült politikai alapon megingatni a német beruházói bizalmat – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a német tulajdonosi hátterű Kirchhoff Hungária Kft. új beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a vállalat 20 milliárd forint értékű fejlesztése nyomán nyolcvan új munkahely jön létre Esztergomban és Dorogon, ahol elektromos és hibrid autókhoz szükséges karosszériaelemeket fognak gyártani.

Beszédében rámutatott, hogy a Magyarországon már több mint hétszáz főt foglalkoztató cég tizenegy országban tart fenn üzemet, így hatalmas volt a verseny a beruházásért.

Majd kitért arra is, hogy az elektromos autóipar meghatározó a gazdaság növekedése szempontjából, ráadásul a jelenlegi nehézségek közepette különös jelentősége van annak, hogy egy-egy vállalat hol fejleszti a kapacitásait.

Az az ország, amely ebben az új iparágban sikeres tud lenni, amely ezen új iparágban beruházásokat tud magához vonzani, az garanciát szerez magának arra, hogy a gazdaságát a jövőben is növekedési pályán tudja tartani

– szögezte le.

Egy-egy beruházás jelentheti a bizalmat az adott országban, a megelégedettséget az adott beruházási környezettel, és egy-egy ilyen beruházás pozitív várakozásokra utal a vállalat részéről az adott ország jövőbeni gazdasági fejlődése szempontjából

– vélekedett.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a kormány sokat tett azért, hogy Magyarország találkozási ponttá váljon a nyugati járműipar és a keleti akkumulátorgyártók számára.

Erre példaként említette, hogy Németországon és Kínán kívül egyedül hazánkban van jelen gyártókapacitással mindhárom német prémium autómárka, ráadásul Magyarország már a negyedik helyen van globálisan az elektromos akkumulátorok gyártásában.

Magyarország ennek az új, szemünk előtt születő iparágnak az európai bástyájává vált, és ebben a járműipari forradalomban megkerülhetetlenek lettünk itt Európában

– jelentette ki.

Aláhúzta, hogy tavaly a magyar autóipar termelési értéke átlépte a rég vágyott 10 ezer milliárd forintot, sőt 31 százalékos éves növekedést követően a 12 ezer milliárd forintot is meghaladta. Szavai szerint a lendület ráadásul kitart, ugyanis a szektor teljesítménye 2023 első öt hónapjában is rekordot döntött.

Érintette az ágazat versenyképességének kérdését is, és hangsúlyozta, hogy ezt jól bizonyítja a mintegy 90 százalékos exporthányad, valamint hogy Magyarország a világ húsz legnagyobb autóipari exportőre közé tartozik, miközben a lakosságszám terén épphogy befér az első százba.

A miniszter ezt követően úgy fogalmazott, hogy a beruházásnak különös jelentősége van napjainkban, amikor bizonyos szereplők „erkölcsi és politikai zsarolásnak próbálják alávetni” a beruházó vállalatok döntéshozóit.

Üdvözölte, hogy a Kirchhoff is a tényekből indult ki, és közölte, az önmagáért beszél, hogy továbbra is a német cégek alkotják messze a legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon. Mint tudatta, körülbelül 6000 német vállalat több mint 300 ezer embernek ad munkát hazánkban, és újabb és újabb beruházások érkeznek Németországból.

Ez mutatja azt, hogy a német beruházói bizalom stabil Magyarország iránt, azt politikai alapon nem tudták megingatni, és a beruházói környezet továbbra is vonzó a német vállalatok számára

– mondta.

A kétoldalú kereskedelmi forgalom is újabb csúcsot döntött, értéke tavaly 12 százalékkal nőtt, egészen 60 milliárd euró fölé, és az idei év első négy hónapjában már meghaladta a 24 milliárd eurót, így újabb rekord várható év végén.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában