Ország-világ

2021.07.31. 19:52

A férfi és a nő mellett két új nem közül is választaniuk kell a német orvosoknak

Ezerszám kell kidobnia a régi betegazonosító formanyomtatványokat a német háziorvosoknak, mert kötelezően kell használniuk az új változatot, amelyen az eddig választható két nem helyett immár négyféle gender szerepel. A férfi és nő mellett a „nem meghatározható” és a „transznemű” közül kell tehát a háziorvosnak bejelölnie a megfelelőt, ha vizsgálatra küld egy beteget.

Az új formanyomtatványon – a hagyományos férfi és női nem mellett – az orvos U betűvel is megjelölheti páciensét: ezt abban az esetben kell megtennie, ha betege „nem meghatározható” neműnek vallja magát. Új kategóriának számít az űrlapon az X is, ezt akkor kell megadnia az orvosnak, ha páciense transzneműnek érzi magát – írja a növekedés.hu.

A német háziorvosok körében értetlenséget kiváltó új betegűrlap használata kötelező, a régi, még kitöltetlen formanyomtatványok érvényüket vesztették, azokat minden orvosnak meg kell semmisítenie.

A plusz két gender megjelenése a rendelőkben számos kérdést vet fel a kezelőorvosok számára. Egyrészt a nem meghatározható neműek, illetve a transzneműek esetében kérdésessé válnak a férfiak és a nők esetében kötelező orvosi szűrések, a különböző vizsgálatok (pl.mellrákszűrés) szükségessége, gyakorisága és esedékessége.

Az U és X betűkkel megjelölt betegeknél az egyes laboreredmények megítélése sem egyértelmű, más-más például a referenciaérték a hormonvizsgálatoknál férfiak és nők esetében.

A nem meghatározását a német orvosoknak minden páciensnél el kell végezniük, ha az illető először jön a praxisukba – írják.

Címkék#gender

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában