Game over

2019.10.27. 14:13

Bemutatta az iraki tévé az Iszlám Állam vezetője elleni támadás felvételeit

Az iraki televízióban vasárnap bemutatták annak az amerikai támadásnak a videofelvételét, amelyben állítólag életét vesztette Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam nevű dzsihádista terrorszervezet bujkáló vezetője Szíria északnyugati részén.

A műveletben, amelynek az volt a célja, hogy élve elfogják a terroristát, nyolc helikopter és repülőgép vett részt – derül ki az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, brit székhelyű szervezet vasárnapi közleményéből.

Az OSDH szerint

az akcióban meghalt kilenc ember, köztük Bagdadi, felesége és számos gyerek.

A támadásban részt vettek a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű katonai szövetség fegyveresei is.

A török és az amerikai katonai hatóságok információt egyeztettek és cseréltek még a támadás előtt az ügyben – közölte a török védelmi minisztérium.

Az OSDH értesülése szerint Bagdadi az Idlíb térségében lévő Barisa településen rejtőzött egy épületben, és

amikor rajtaütöttek, a terroristavezér felrobbantotta a testén lévő robbanómellényt.

Szemtanúk szerint az akciót követően az amerikai katonák az épület romjaiból egy holttestet emeltek ki, amely valószínűleg Bagdadié volt.

Az iraki állami televízióban bemutatott felvételen egy hatalmas kráter, valamint egy lerombolt épület volt látható, amely egy légicsapás maradványa.

Titkosszolgálati információk

Az iraki titkosszolgálatok tisztje elmondta, hogy az akcióról folyamatosan egyeztettek az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséggel (CIA), értékes adatokat szolgáltattak Bagdadi helyváltoztatásairól és rejtekhelyéről. Tudatták egyben az Egyesült Államok vezette katonai koalícióval azokat a pontos földrajzi koordinátákat is, amelyek utolsó tartózkodási helyét jelölték.

Az iraki titkosszolgálat az után került ezeknek az adatoknak a birtokába, hogy Bagdadi belső köréből őrizetbe vettek egy férfit és egy nőt az iraki nyugati sivatagban egy titkos helyszínen. Az ott talált dokumentumokból derült ki búvóhelyének holléte.

Többen is így tudják

Az amerikai sajtóértesülések szerint Bagdadit egy amerikai katonai műveletben ölték meg, és Donald Trump amerikai elnök várhatóan vasárnap reggel – közép-európai idő szerint kora délután – bejelentést tesz a Fehér Házban.

Iraki és iráni biztonsági illetékesek is arról számoltak be, hogy tájékoztatást kaptak szíriai forrásaiktól arról, hogy al-Bagdadit és testőrét megölték az Idlíb körzetében végrehajtott akcióban.

A libanoni al-Majadin televízió iraki forrásokat idézve azt közölte, hogy az iraki titkosszolgálatok létfontosságú információkkal segítettek rábukkanni Bagdadi tartózkodási helyére.

25 millió dolláros jutalom

A dzsihadista vezető 2015. március 18-án egy amerikai légitámadásban megsebesült a szíriai határ közelében fekvő al-Badzs körzetben. Sebesülése annyira súlyos volt, hogy összehívtak egy tanácskozást, hogy kiválasszák utódját. Utoljára idén áprilisban jelent meg az Iszlám Állam médiumában, és arról tájékoztatta híveit, hogy az Irak és Szíria területén kikiáltott kalifátus komoly veszteségeket szenvedett.

A 48 éves Bagdadi valódi neve Ibrahim Avad al-Badri, és 2014 júniusában jelentette be kalifátusa, vagyis az Iszlám Állam megteremtését.

Az amerikai külügyminisztérium 2016-ban 25 millió dolláros (7 milliárd 225 millió forint) jutalmat ajánlott annak, aki információt szolgáltat a férfi elfogásához vagy megöléséhez.

Borítókép: Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam nevű dzsihádista terrorszervezet vezetője egy 2019. áprilisi felvételen

Ezek is érdekelhetik