Ország-világ

2017.04.04. 16:05

Április 16-án vonulnak a holokauszt áldozataira emlékezve

Az Élet menete emlékséta, idén a "Cipők a Duna-parton" emlékműtől indul és a Clark Ádám térre érkezik.

Április 16-án, vasárnap, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján tartják az Élet menetét. A holokauszt áldozataiért évről évre megrendezett emlékséta idén a "Cipők a Duna-parton" emlékműtől indul és a Clark Ádám térre érkezik - közölték a szervezők a programot beharangozó sajtótájékoztatón, kedden Budapesten.


Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke ismertette: a program fél háromkor kezdődik, a köszöntők után a menet háromkor indul el a sófár hangjára.

Kép: MTI - Kovács Tamás

Kép: MTI - Kovács Tamás

A rendezvényen beszédet mond mások mellett Konrád György író, Szántó T. Gábor író, Szinetár Miklós rendező és Aharon Tamir, az Élet menete nemzetközi szervezet igazgatója.


Az idei program különlegessége, hogy a megemlékezés végén a résztvevők útnak indítják Hajdú Péter amatőr hosszútávfutót, aki nyolc nap alatt 420 kilométert futva érkezik meg Auschwitzba, ahol csatlakozik a nemzetközi Élete menetéhez - közölte Gordon Gábor.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában