Ország-világ

2016.01.14. 08:23

Saul fia - Megvan az Oscar-díj jelölés!

Csütörtök délután fél háromkor jelentették be az Oscar-díj jelöltjeit Los Angelesben.

mti

"Minden kamasznak látnia kell ezt a filmet, nem azért, hogy tele legyenek a mozik, hanem mert sokakból hiányzik az empátia - fogalmazott Nemes Jeles László, a Saul fia rendezője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, miután az amerikai filmakadémia Oscar-díjra jelölte az általa készített holokausztdrámát.


A rendező a jelölésről szólva kiemelte: különösen sokat jelent, mert azt jelzi, hogy elsőfilmes is kerülhet ilyen kiváltságos helyzetbe. "Nem vagyunk zsenik, csak sokat dolgozunk" - mondta. Vági Zoltán, a film történész szakértője szerint a film nemzedékek gondolkozását fogja alakítani. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Saul fiát csaknem nyolcvan országban vetítik vagy fogják vetíteni - az Egyesült Államokban több száz moziban -, és csütörtöktől több mint húsz magyar filmszínház ismét műsorra tűzi.

Korábban


Oscar-díjra jelölte a Saul fia című magyar drámát, Nemes Jeles László nagyjátékfilmjét a legjobb idegen nyelvű alkotások között az amerikai filmakadémia, amely csütörtökön Los Angelesben jelentette be a legrangosabb hollywoodi elismerés végső esélyeseit.    


Magyar film eddig egy alkalommal, 1982-ben kapott Oscar-díjat ebben a kategóriában, Szabó István Mephisto című drámája a mai napig az egyetlen Oscar-díjas magyar játékfilm. Legutóbb 1989-ben jelöltek magyar filmet Oscar-díjra, Szabó István Hanussen című alkotását, ugyancsak a legjobb idegen nyelvű filmek között.   

A Saul fia több mint egy tucat díjat nyert már, köztük a cannes-i filmfesztiválon a zsűri Nagydíját, a napokban pedig Golden Globe-díjat kapott a legjobb idegen nyelvű alkotások között. A filmet az elmúlt időszakban számos tekintélyes amerikai filmes szervezet díjazta.


A nagy presztízsű National Board of Review of Motion Pictures (NBR), a Los Angeles-i, a New York-i, a bostoni és a washingtoni filmkritikusok is az év legjobb külföldi filmjének szavazták meg Nemes Jeles László első mozifilmjét. A rendezőt az elsőfilmesek között díjára jelölte az amerikai rendezők céhe (DGA).   


A Laokoon Filmgroup gyártásában készült alkotás vezető producere Sipos Gábor és Rajna Gábor, főszereplője Röhrig Géza. Nemes Jeles László filmjét Magyarországon már több mint százezren látták, és továbbra is megtekinthető a mozikban.


14. 51 - Oscar-díjra jelölte a Saul fia című magyar filmet a legjobb idegen nyelvű alkotások között az amerikai filmakadémia, amely csütörtökön Los Angelesben jelentette be a legrangosabb hollywoodi elismerés végső esélyeseit.

Érdekesség, hogy Dicaprio filmje 12 jelölést kapott


Korábban:

 



Magyar idő szerint csütörtük délután fél háromkor jelentik be az Oscar-díj jelöltjeit Los Angelesben. A legjobb idegen nyelvű kategória kilenc esélyese között szerepel Nemes Jeles László Golden Globe- és cannes-i nagydíjas filmje, a Saul fia is, és kritikusok azt sem tartják kizártnak, hogy a magyar alkotást több kategóriában is jelölik.     


A legjobb smink és haj kategóriában a jelölésre esélyes hét film között szerepel A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című könyvsiker filmfeldolgozása is, a svéd vígjáték sminkes és fodrász stábjában magyar szakemberek is dolgoztak.   

 

Röhrig Géza, a Golden Globe-díjas Saul fia című magyar film főszereplője interjút ad az EFE spanyol hírügynökségnek Madridban 2016. január 13-án. (MTI/EPA/Luca Piergiovanni)

Röhrig Géza, a Golden Globe-díjas Saul fia című magyar film főszereplője interjút ad az EFE spanyol hírügynökségnek Madridban 2016. január 13-án. (MTI/EPA/Luca Piergiovanni)



A jelöléseket mind a 24 kategóriában nyilvánosságra hozzák az élőben közvetített sajtókonferencián. Idén Cheryl Boone Isaacs, az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia, hivatalos nevén az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) elnöke mellett John Krasinski színész, valamint két világhírű rendező, Ang Lee és Guillermo del Toro ismerteti a jelöltek sorát.    


Az Oscar-díjakat 88. alkalommal osztják ki, a díjátadó gálát február 28-án tartják a hollywoodi Dolby Színházban. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában