Ország-világ

2015.05.07. 08:12

Polt Pétert is meghívják Brüsszelbe Kovács Béla ügyében

A politikus egy jelenleg is aktív, egykor a KGB-nek dolgozó ügynökkel kapcsolatos nyomozás során került a magyar szolgálatok látókörébe.

A legfőbb ügyészt is meghívja a Kovács Béla brüsszeli képviselő ügyét tárgyaló következő ülésére az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága - írja csütörtöki számában a Népszabadság, a Népszava cikke szerint Polt Péter kész a testület rendelkezésére állni.

„Ahogy eddig, ezután is állunk az EP jogi bizottságának rendelkezésére. Ebbe beletartozhat az, hogy ha a bizottság személyes meghallgatást kezdeményez, akkor a legfőbb ügyész erre is kész" - közölte a Népszava megkeresésére a Legfőbb Ügyészség. Jelezték: az eljáráshoz nem áll módjukban egyebet hozzáfűzni, mert azt az EP jogi bizottsága folytatja a rá vonatkozó szabályok szerint.

A Magyar Nemzetnek Morvai Krisztina (Jobbik) EP-képviselő elmondta: az ülésen Polt Péter meghallgatása ellen érvelt, mivel a Legfőbb Ügyészség eddig államtitkokra hivatkozva nem adott át információkat a testületnek, ezért akkor annak vezetője ezekről nyilván szóban sem számolhat be.

A Magyar Nemzet emlékeztet: a lap számolt be egy éve arról, hogy a jobbikos politikussal szemben az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában feljelentést tett, miután a polgári elhárítás figyelmét felkeltette, hogy a képviselő rendszeresen találkozik konspiratív módon orosz diplomatákkal, és havi rendszerességgel utazik Moszkvába. A politikus egy jelenleg is aktív, egykor a KGB-nek dolgozó ügynökkel kapcsolatos nyomozás során került a magyar szolgálatok látókörébe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában