Kék hírek

2018.12.23. 10:31

Megütött egy kalauzt, majd valaki megkéselte - kórházból börtönbe mehet a férfi

A kőbányai rendőr korábbi sérülése alapján ismerte fel a bűncselekmény elkövetőjét.

A ferencvárosi rendőröket 2018. december 21-én 15 óra 42 perckor a Budapest IX. kerület, Határ úti metróaluljáróba riasztották, mert onnan késelésről érkezett bejelentés. A járőrök a helyszínen a 20 éves ecseri R. Istvánt találták, akit több helyen megszúrtak. - írja a Police.hu.


A ferencvárosi járőrök intézkedtek, hogy a sérült férfi kórházba kerüljön, és a beszállításban egy kőbányai rendőr közreműködését kérték.


A kőbányai körzeti megbízott egy korábbi bejelentés alapján 2018. december 21-én 6 óra 20 perckor a Budapest X. kerületi Rákos vasútállomáson intézkedett, mivel ott megütöttek egy kalauzt.

A bűncselekmény elkövetője elmenekült a helyszínről, de a kalauz elmondta, hogy a támadónak jellegzetes sérülés volt a kezén.


A kőbányai rendőr ezt a sérülést ismerte fel R. István kezén, miközben segített a férfi kórházba szállításában. Mivel a férfi bűncselekmény elkövetésével volt gyanúsítható, ellátását követően előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányságra.


A bevezetett nyomozati cselekményeknek köszönhetően a nyomozók megállapították, hogy a 20 éves ecseri R. István megalapozottan gyanúsítható a kőbányai Rákos vasútállomáson elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűncselekményével. A rendőrök R. Istvánt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!