Labdarúgás

2023.12.13. 08:06

Megkönnyezték az öltözőben a bajnoki címet a győri MÁV DAC-nál

A MÁV DAC 1969-ben Győr harmadik számú csapata volt az NB I-es ETO és az NB I/B-s Dózsa mögött. A kék-fehérek azonban a bajnoki cím megszerzésével visszaverekedték magukat a második vonalba.

Papp Győző

A MÁV DAC bajnokcsapata 1969-ben. Hátsó sor balról: Papp Ferenc szakosztályvezető, Tóth L., Révai, Kovács, Egyed, Dold, Pruczki, Nagy J., Nyers, Germán, Gollovitzer, Havas József szakosztályelnök. Első sor: Fehérvári Alf- réd edző, Kursics, Tóth S., Lénárt, Glaser, Szekeres, Gyömörei, Tálos György gyúró, Harnisch.

„Aranyos” volt az év vége a MÁV DAC életében 1969-ben. Fehérvári Alfréd edzőnek sikerült ütőképes csapatot kovácsolnia, mely az NB II Nyugati csoportjában a legkevesebb gólt kapta (21), valamint a Savaria és a Dorog után a harmadik legtöbb gólt szerezte (49). A kevés kapott gólban jelentős szerepet játszott a korábbi válogatott kapus, az ETO-ból igazolt Tóth László teljesítménye. A Pécsi Ércbányász ellen lőtte első MÁV DAC-beli gólját büntetőből – a kapus később többször volt ily módon eredményes. A PVSK elleni gólzáporból (6:0) Pálos József egymaga négy góllal vette ki a részét. 
Hazai pályán kitűnőt nyújtott a csapat, két döntetlenen kívül csak győzelmek sorakoztak a neve mellett, de az idegenbeli pontszerzések is hozzájárultak a remek szerepléshez. 
A riválisok közül 5000 néző előtt (visszatértek a nézők a jó focira) 1:0-ra győzték le a Savariát. Idézzük fel a mintaszerű akciót, amelyhez hasonlónak később is gyakran tapsolhattak a kék-fehér hívők: 

A 21. percben Egyed indította a támadást. Észrevette, hogy Pálos a balösszekötő helyén tör előre, ragyogóan ívelt a csatár fejére, aki a középen feltűnő Gyömöreit ugratta ki. Gyömörei futtából nagy lövést zúdított a kapura, a labda élesen a kapu bal sarkába vágódott.

A bajnokság végkimenetele az utolsó előtti fordulóban dőlt el Pécsett. Az Ércbányász elleni rangadót a kor legjelesebb magyar játékvezetője, Zsolt István dirigálta. Sokáig 1:1-re állt a mindvégig nagy csatát, színvonalas játékot hozó mérkőzés, végül a 76. percben Révai nagy kavarodás után szerezte meg a győztes gólt. 
Sokáig emlékezetes maradt mind a játékosok, mind a nézők körében, amikor Schopp játékvezető a MÁV DAC–Máza-Szászvár mérkőzés végét (3:0) jelezte. A nádorvárosi fiatalok berohantak a pályára, előkerült a fehér alapon kék betűs felirat: „Bajnok lett a MÁV DAC! Köszönjük nektek, fiúk!” Megható pillanat volt, amikor a legkisebb játékosok szegfűvel köszöntötték a bajnokcsapat tagjait. 

A közönség ütemes tapsa, éljenzése közepette vonultak az öltözőbe a MÁV DAC játékosai. Mire az üdvözlők az öltözőbe értek, különös látvány tárult a szemük elé. Az izzadtságtól csapzott hajú játékosok arcukat kezükbe temették és örömükben sírtak

– írta a Kisalföld 1969. november 25-én. 
A lap az értékelésben az elismerés hangján emlékezett meg Fehérvári Alfréd edző munkájáról, 
A MÁV DAC 42 pontot szerzett a bajnokságban, eggyel többet, mint a közvetlenül mögötte végzett Savaria Cipőgyár. A bajnoki cím egyben azt jelentette, hogy a csapat visszakerült a magyar labdarúgás második vonalát jelentő NB I/B-be. 

Akik a feljutást kiharcolták: Dold István, Egyed Lehel, Germán Ferenc, Glaser József, Gollovitzer Dezső (a kapus a keret tagja volt, de a bajnokságban nem lépett pályára), Gyömörei Sándor, Harnisch Róbert, Henye Imre, Kovács Endre, Kursits Ferenc, Lénárt József, Müller József, Nagy János, Nyers Jenő, Pálos József, Révai János, Szalai Péter, Szekeres László, Sárosi Róbert, Tóth László, Tóth Sándor. Edző: Fehérvári Alfréd.

 
 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában