2023.11.19. 09:35
Történelmi eredményt ért el a SMAFC csapata
A tavaszi két győzelem mellé, hazai pályán öt további fényes csapatsikert aratott a SMAFC szektorlabdás csapata, ezzel történelme legjobb eredményét érte el.
A soproni szektorlabdások csapatának tagjai örülnek a sikernek. Balról az első sorban Inczédi Gergő szakosztályvezető.
Fotó: SMAFC
Az asztali labdarúgás a régi idők gyerekei számára egyet jelent a gombfocival. A hetvenes-nyolcvanas években minden gyerek által ismert és szeretett játék volt a gombfoci. Azt azonban már kevesen tudják, hogy létezik ennek a játéknak felnőttek által űzött sport változata is: a szektorlabda. 1960-ban hozták létre a sportágat, foglalták szabályokba a versenyrendszert.
– A SMAFC keretein belül 2011 óta űzzük ezt a hungarikumnak is beillő, magyar eredetű és világszerte ismert játékot. Az egyéni sikereken túl a csapatbajnokságon is évről évre fényesebb sikereket érünk el. Az NB II-es idei kiírásban az őszi fordulót tudtuk megrendezni a szövetség jóváhagyásával a Krasznai Ferenc Sportcsarnokban – mondja Inczédi Gergő szakosztályvezető.
A Böcskei Barnabás, Füzy Csaba, Böcskei Imre, Inczédi Gergő, Csorba Gábor, Rácz Ferenc felnőtt-, valamint Hadnagy Dominik, Steiger Magor, Bödey Marcell utánpótláskorú gombozók klubtörténeti sikert arattak, mert ilyen jól még egyszer sem végeztek a csapatbajnokságban.
A szektorlabdában tízcsapatos az első osztály, ahol nemcsak az ország, hanem a világ legjobb szektorlabdázói is játszanak. A másodosztályban tíz csapat küzd a bajnoki címért, illetve a feljutást jelentő első két helyért. A SMAFC játékosai hat meccsből ötöt behúztak a verseny első napján, másnap pedig három kőkemény csapat várt a fiúkra, a három feljutásra pályázó együttesre. A Szeged II csapatát sikerült megizzasztaniuk, hiszen a négy pályán elég lett volna egyetlen gól a bravúrnak számító csapatdöntetlenhez.
A soproni csapat 2011-ben indult először az NB III-ban. Egy szezont már játszottak a második vonalban, a pandémia előtti évben is kiharcolták a feljutást. Tavaly újra eredményesen szerepelt a SMAFC csapata, idén pedig – miután a szövetség jóváhagyta rendezési szándékukat – a Krasznai Ferenc Sportcsarnokban, hazai pályán fogadhatták az NB II őszi fordulójára érkezőket. A tavaszi két győzelem mellé további ötöt sikerült összegombozniuk. Ez pedig klubtörténeti siker, mert 21 ponttal hatodik helyen még sosem végzett a SMAFC szektorlabdás csapata.