2023.10.28. 10:20
NB I/B – Hazai pályán javítana a Győri ETO-UNI FKC
Szombaton a férfi kézilabda NB I/B-ben a Győri ETO-UNI FKC a Budai Farkasok-Rév csapatát fogadja a győri Magvassy-csarnokban. A találkozó 19 órakor kezdődik.
A fehér mezes győriek számára fontos lenne a győzelem megszerzése.
Fotó: Mekli Zoltán/ETO UNI FKC
A győriek múlt héten Mezőkövesden játszottak, ahol elszenvedték első vereségüket a szezonban. A héten azon dolgozott a csapat, hogy kijavítsa a múltkor elkövetett hibákat, és itthon tartsa a 2 pontot.
A Budai Farkasok-Rév a 9. helyről várja a találkozót, és három forduló óta először játszanak idegenben. A zsinórban három hazai pályán játszott mérkőzésükből múlt héten a Vecsés ellen tudtak győzni, azonban alulmaradtak a DEAC-cal és a Szigetszentmiklóssal szemben.
Az ETO jobbszélsője, Nagy Martin így nyilatkozott a találkozó előtt: – Ellenfelünk még keresi önmagát. Mi mindenképpen szeretnénk kijavítani a mezőkövesdi vereséget, a csapat keményen dolgozott a héten, a hangsúlyt a védekezésre helyeztük. Kemény mérkőzésre számítok, de ha a saját tempónkat tudjuk menni, akkor nem lehet gond a két pont megszerzése.