Női kézilabda

2023.08.30. 15:19

Nem engednek a célokból az Audi ETO-nál

Megújult szakmai stábbal és három új játékossal vág neki a Győri Audi ETO KC kézilabdacsapata a 2023/24-es szezonnak. Endrődi Péter, a csapatot üzemeltető Győri ETO Kft. ügyvezetője értékelte a felkészülést, valamint elmondta véleményét a klub idei céljairól is. A sportvezető azt is elárulta, mikor várhatóak konkrét bejelentések a csapat jövője kapcsán.

Kisalföld.hu

Endrődi Péter reméli, új sikerkorszak veszi kezdetét.

Fotó: Audi-ETO

– Hogyan értékeli a felkészülést?

– Abszolút pozitívan értékelem, hiszen minden mérkőzésünket megnyertük – mondta a klub honlapján Endrődi Péter. – A vezetőedző többször is jelezte, hogy még messze nem elégedett a játékkal, de én akkor is azt mondtam neki, a győzelmet nem kell magyarázni. Az öt siker adhat egy plusz töltetet a lányoknak a tétmérkőzések előtt. A csapat erejét mutatja, hogy a nehéz mérkőzéseken, mint például a Nantes ellen is, sikerült felállni és nyerni. Egyik meccsen se lehetett ránk fogni, hogy „csak” egy-egy kimagasló teljesítmény miatt nyertünk. Épp ellenkezőleg. A csapat teljesítménye volt a győzelmeink kulcsa. Fontos volt számomra, hogy a megújult szakvezetés Ulrik Kirkelyvel az élen milyen tudatosan építette fel a felkészülésünket. A kezdeti fizikai munka után jól sikerült az edzőtábor Telkiben, egy újabb hét győri munkavégzés után jött a dániai edzőtábor, ahol kemény ellenfelek ellen mutathattuk meg, hol is tartunk. A felkészülést magyar csapatok ellen zártuk. A csapaton azt látom, hogy erőtől duzzadva, nagyon motiváltan várja a bajnoki rajtot.

– Mik az első benyomások Ulrik Kirkely és Kristian Danielsen munkássága kapcsán?

– Azt kaptam, amit vártam. A tavasz során rengeteg videós megbeszélésen vettem részt Ulrikkal közösen, és amit akkor láttam tőle, az személyes kapcsolatunk során is folytatódik. Precíz, kiszámítható stratéga érkezett Győrbe Ulrik Kirkely személyében, aki rettenetesen sikeréhes, és ezt el is várja a csapat minden tagjától egyaránt. Ketten egy új szisztéma szerint dolgoznak, rengeteg időt vannak a csarnokban, érdeklődnek a klub rendszere után az utánpótlás terén, ezek számomra nagyon pozitív benyomások. Kommunikatív edző Ulrik, és az a hozzáállása, hogy ha probléma van, akkor azt ott helyben beszéljük át, ez igazán az év világom. Ezek mind pozitív üzenetek számomra a jövő vonatkozásában. A játékosokkal beszélgetve örömmel hallgattam, hogy jól érzik magukat, nagyon jónak értékelik az új stábbal a munkát, és szerintük is jól sikerült a felkészülés. Valóban új a rendszerünk, de a nehéz pillanatokon majd éppen az segíthet át bennünket, hogy olyan új energiákat tudunk idén az új stábnak köszönhetően mozgósítani, amelyeket korábban nem sikerült.

– A csapat a legfontosabb mindig, de érdekelne, miként látja a három új érkező játékos beilleszkedését a közösségbe?

– Nagyon sikeres a beilleszkedésük véleményem szerint, annak ellenére, hogy három nagyon különböző karakterű atlétáról van szó. Emilie Hovden a felkészülési meccseken is már megmutatta, hogy percíz, nagyon eredményes játékos csatlakozott hozzánk, aki nem csak szélről, de hétméteresből sem nagyon szokott hibázni. Rinka Duijndam helyzete nem egyszerű, hiszen világszintű kapust kell pótolnia, és ugyanilyen remek hálóőrrel kell együtt dolgoznia, de személyiségének és teljesítményének köszönhetően tökéletesen beilleszkedett, és be is mutatkozott a győri közönségnek. Bruna de Paula pedig a brazil zseni, aki szerintem még közel sem mutatta meg valódi tudását a felkészülési meccseken. Szerintem ilyen karakter, kreatív, vagány játékos hiányzott tavaly nekünk. Ő az a kézilabdázó, aki a nehéz helyzetekben át tudja lendíteni a csapatot. A csapatra jó ránézni az edzéseken és a meccseken, az újak olyanok, mintha mindig is itt lettek volna.

– Az új stáb új célokat jelent, vagy ezen a téren nincs változás?

– Új korszak vette kezdetét Győrben, teljesen más minden, mint eddig. Remélem, egy sikerkorszak hajnalán járunk, annak alapjait fektetjük most le. A célok pedig változatlanok, ebből nem engedünk.

Címvédőként újfent meg szeretnénk nyerni a magyar bajnokságot, a Magyar Kupát vissza akarjuk hozni Győrbe, és a Bajnokok Ligájában a négyes döntőbe jutás az alapcél. Ha szívünkre tesszük a kezünket, tudjuk, hogy Budapesten mi is a konkrét célunk.

Tavaly nem sok hiányzott ehhez, idén pedig azért is fogunk dolgozni, hogy ez a kevés se hiányozzon, és visszahozzuk a BL-serleget Győrbe.

– A klubvezetés nyáron se pihent, ennek jele volt Kristine Breistöl szerződtetése 2024-től. Várhatóak újabb bejelentések?

– Nem változtatunk az elveinken, azaz továbbra is előre tekintünk, és tervezzük jövőnket, építjük a jövő ETO-ját. Komoly tárgyalásokat folytattunk nyáron Magyarországon és külföldön is. Azt tudom mondani, várhatóak még bejelentések az elkövetkező hetekben, hónapokban. Neveket nem tudok most még mondani, de amint lehetséges lesz, a bejelentéseket megtesszük a közvélemény felé is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában