Labdarúgás

2023.08.31. 16:00

Elhunyt Jan Jongbloed, aki az ETO ellen is védett + videó

A BEK elődöntőjében 1965-ben a Győri ETO kétszer mérkőzött a DWS Amsterdammal, a hollandok kapuját mindkét alkalommal Jan Jongbloead őrizte.

Papp Győző

Az 1978-as argentínai világbajnokságon a Skócia-Hollandia mérkőzés (3-2) előtt balról a harmadik Jan Jongbloed, az első pedig Palotai Károly.

Nyolcvankét éves korában elhunyt a holland labdarúgó-válogatott aranygenerációjának kapusa, a kétszeres világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnoki bronzérmes Jan Jongbloed – számolt be róla a holland nos.nl.

Jan Jongbloead

A pályafutása során 1959 és 1972 között a DWS-t, majd 1972 és 1977 között a DWS utódját, az FC Amsterdamot, 1977 és 1981 között a Rodát, 1982 és 1986 között pedig a Go Ahead Eaglest erősítő Jongbloead holland csúcsot jelentő 707 (!) mérkőzésen játszott a holland élvonalban, a DWS Amsterdammal pedig 1964-ben bajnok lett.

A BEK elődöntőjében 1965-ben a Győri ETO kétszer mérkőzött a DWS Amsterdammal, a hollandok kapuját mindkét A BEK elődöntőjében 1965-ben a Győri ETO kétszer mérkőzött a DWS Amsterdammal, a hollandok kapuját mindkét Jan Jongbloead őrizte. Jan Jongbloead őrizte. A kinti összecsapás 1–1-gyel zárult, a győri csapat kapitánya, Palotai Károly anno így emlékezett a hazaérkezésre: – Ma is megborzongok, ha a fogadtatásunkra gondolok. A Széchenyi téren több ezer szurkoló várta az autóbuszunkat. A hideg, szeles időben szívet melengető ovációval ünnepeltek bennünket. Két hét múlva rendezték a visszavágót, amelyet 58 évvel ezelőtt, 1965. március 10-én Európa-szerte nagy érdeklődés kísért. 

Az addigi legnagyobb labdarúgó-eseményt rendezték Győrött. Ünnepi köntösbe öltözött a vagongyári stadion, a fedett lelátó előtt elkészült a sajtópáholy, harminchárom telefonvonal várta az újságírókat. 

Egy ideig úgy tűnt, eredménytelen marad a győriek hatalmas erőfeszítése, ám az idegenben lőtt góllal így is az ETO ment volna tovább. A befejezés előtt nem sokkal azonban minden eldőlt: 

„Három perc volt hátra a találkozóból, amikor Palotai beívelt egy labdát, s mindenki Jongbloed kapusra rohant. Én a tizenhatos vonalra helyezkedtem, mert oda vártam az öklözést, s jól számítottam, a holland válogatott kapus pontosan hozzám ütötte a labdát. Nem sokat tétováztam, jobb lábbal ellőttem.

A labda megtalálta a rést a lábak között és a hálóban kötött ki. Nagy boldogságot jelentett a csapatnak, Jongbloed viszont elsírta magát bánatában...” – mesélte Povázsay László egy interjúban.

Jan Jongbloed könnyek között a győri gól után.

Jongbloeadnak azért kellett visszavonulnia, 45 évesen mert utolsó klubja egyik mérkőzésén szívrohamot kapott. A „Repülő Csirkének” becézett kapust – aki gyakran kesztyű nélkül védett –, 1984-ben borzasztó tragédia érte, amikor a szintén kapus fiába, Eric-Janba mérkőzés közben belecsapott egy villám.

Jongbloed bár csak 24-szeres holland válogatott, nemzeti csapatának aranygenerációjának tagja volt, hiszen az 1974-es, NSZK-ban rendezett világbajnokságon, majd az 1978-as argentínai világbajnokságon is ezüstérmet szerzett, míg az 1976-os jugoszláviai Európa-bajnokságon bronzérmes lett.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában