Frizbi

2021.10.06. 14:48

Bronzérmesek a győri frizbisek a Nemzeti Bajnokságon

Méltó helyszínen, méltó színvonallal zárult a 2021. évi Well Travel Liga az első ízben megrendezett Rájátszással. A gyönyörűen felújított Puskás Aréna Szoborpark  pályáján az alapszakasz első négy helyezettje Final Fourt játszott, míg az alsó házban körmérkőzésekkel dőlt el a Repülő Korong Nemzeti Bajnokság végső helyezéseinek sorsa.

kisalfold.hu

Forrás: Magyar Repülő Korong Szövetség

Fotó: Borbely Robert

A Rájátszás első elődöntőjét esélyeshez méltóan végig uralva az OUT nyerte meg a Riverside ellen. A másik elődöntőben a szezon egyik legszínvonalasabb összecsapásán a Bp Heroes nyert a győri Up&Fly ellen.

A bronzmérkőzésen a gödi Riverside eredménykényszer nélkül játszhatott, a találkozó második felére azonban megmutatkozott a győriek többéves tapasztalata, az Up&Fly végül 12:5-re győzött és lett bronzérmes.

A döntőt az előző év bajnoka az Óbudai Repülő Korong Sportegyesület és a Budapest Heroes vívta. A nagy szélben mindkét csapat zónavédekezéssel kezdett, és az első pontok lassan születtek meg. Mivel a szél közben szinte teljesen elállt, az Óbudaiak emberfogásos védekezésre váltottak, ezzel azonban felhozták az ellenfelet. Az Óbudai RKSE azonban rendezte sorait és 15:10 arányban győzött, így megvédte bajnoki címét. Az ezüstérmet a Budapest Heroes SE nyerte meg.

Az alsóházban papírforma eredmények születtek, így az 5. helyet két győzelemmel a MUFA szerezte meg, a 6. helyre az újonc Sportsziget ért fel legyőzve és megelőzve a győri RAAB csapatát, amely legfiatalabb átlagéletkorú együttesként a 7. helyen végzett.

A Well Travel Liga idei összegzéséről mindenképpen elmondható, hogy a tavalyi színvonalat is jócskán emelni tudta az első négy helyezett csapat. A Final Fourt a helyszínen végigkövető szövetségi kapitány elmondása szerint a sportág ünnepe volt a Rájátszás napja, amelyen 5-6 olyan egyéni teljesítményt is látott, amely alapján már most kijelenthető, hogy egyre nehezebb feladat lesz egy szűk keretet kiválogatni a következő világversenyekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában