labdarúgás

2021.07.09. 15:38

NB I foci – Gyirmóton lépne még előbbre Ene Cornel Alexandru

Nemrég kétéves szerződést kötött az NB I-re készülő Gyirmót FC Győr Ene Cornel Alexandruval, aki a legutóbbi három szezont a magyar élvonalban, Kisvárdán töltötte.

Németh Richárd

A 28 éves romániai születésű belső védő lapunknak nyilatkozott arról, miért esett a választása az OTP Bank Liga újoncára, s hogy szerinte miben lehet segítségére a Marcal-partiaknak és milyen céljai vannak új egyesületénél.„Kisvárdán lejárt a szerződésem, így váltani szerettem volna és a Gyirmót volt az a klub, amely a leginkább meg akart szerezni. Mindenképpen olyan helyre szerettem volna igazolni, ahol elismernek, ráadásul rengetegen dicsérték a csapatot, így esett a választásom a klubra. Ez egy új kihívás lesz számomra, de ilyen társaságba akartam kerülni, mint amilyen itt van. Szeretnék fejlődni a következő időszakban és legalább olyan jó eredményeket érnék el a csapattal, mint tettem azt legutóbb a Kisvárdával” – kezdte Ene Cornel Alexandru, aki a kék-sárgáknál tovább gyarapítaná élvonalbeli mérkőzései számát.

„A személyes célom jelenleg az, hogy annyit játszhassak, amennyit csak lehetséges és még jobban, mint korábban. A csapattal a maximumon kell teljesítenünk minden mérkőzésen, hogy a lehető legjobb helyen végezzünk a bajnokságban. A szezon végét így jobb pozícióból várhatnánk és nem a kiesés ellen kellene harcolnunk” – fogalmazott.

A labdarúgó arról is beszélt, szerinte miért került jó helyre és hogy miben kell még fejlődnie.

„Úgy gondolom mindig mindenben előbbre kell lépnem, mert nem vagyok tökéletes és ezt nemcsak a futballra értem, hanem a személyiségemre is. Ami erősségem lehet, hogy már van tapasztalatom a magyar első osztályban, valamint az, hogy a játékstílusom és a futballról alkotott nézetem beleillik a csapatba. Nagyon jól érzem magam Gyirmóton, jól kijövünk a csapattársakkal. Tetszik, hogy minőségi játékosok, fiatalok és idősebb, rutinosabb labdarúgók vegyesen alkotják a keretet, ami úgy gondolom, egy jó elegy lehet. Bízom benne, hogy ez a csapat jó eredményre lesz képes” – fogalmazott Ene, s hozzátette: a létesítménnyel, a lehetőségekkel is maximálisan elégedett.

A labdarúgó az előttük álló feladatokról is beszélt és elmondta: bár még messze van, nagyon várja a szezonkezdetet.

„Július utolsó vagy augusztus első napján rajtol számunkra a bajnokság, addig azonban keményen kell edzenünk és több edzőmérkőzés is vár ránk, amiket meg kell nyernünk, hogy a győztes mentalitásunkat tovább erősíthessük” – nyilatkozta Ene Cornel Alexandru.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában