Helyi sport

2019.07.23. 14:39

Női kosárlabda Euroliga - A Dinamo Kurszkkal került egy csoportba a Sopron

A keddi, müncheni sorsoláson a legutóbbi szezonban negyedik Sopront a harmadik kalapból húzták ki.

A magyar bajnok Sopron Basket kosárlabdacsapata a női Euroliga előző idényében döntős orosz Dinamo Kurszkkal is találkozik a kupasorozat 2019/20-as kiírásának csoportkörében. A keddi, müncheni sorsoláson a legutóbbi szezonban negyedik Sopront a harmadik kalapból húzták ki, és az orosz gárdán kívül csoportellenfele lesz a török Fenerbahce, az olasz Schio, a spanyol Girona, a francia Lyon, valamint két selejtezős párharc győztese.


A selejtezőben érdekelt Aluinvent DVTK Miskolc az olasz Reyer Veneziával mérkőzik a főtáblára kerülésért. A párharc győztese az A csoportban játszhat - többek között a címvédő orosz UMMC Jekatyerinburggal -, míg a vesztes az Európa Kupában folytathatja nemzetközi kupaszereplését. A selejtező első mérkőzését szeptember 25-én, a visszavágót október 2-án rendezik, a miskolciak nem kiemeltként hazai pályán kezdenek. A főtáblán október 16-án kezdődik a küzdelem. Női kosárlabda Euroliga, a csoportbeosztás (a sorozat honlapja szerint):


A csoport: UMMC Jekatyerinburg (orosz), ZVVZ USK Praha (cseh), Tango Bourges Basket (francia), Nagyezsda Orenburg (orosz), TTT Riga (lett), Mithra Castors Braine (belga), Cukurova Basketbol (török), Aluinvent DVTK Miskolc/Reyer Venezia (olasz) B csoport: Dinamo Kurszk (orosz), Fenerbahce (török), Sopron Basket, Famila Basket Schio (olasz), Girona (spanyol), Lyon ASVEL Feminin (francia), Arka Gdynia (lengyel)/Botas SK (török), BLMA (francia)/Olimpiakosz (görög)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában