Helyi sport

2016.02.19. 08:22

NB II foci - Gyirmóton minden adott az élvonalhoz

Győr jelenleg legmagasabb osztályú labdarúgóklubja, a Gyirmót FC Győr tartott szerdán szezon előtti szurkolói ankétot.

kisalfold.hu

Itt mutatták be az újonnan érkezett játékosokat: Dukát Péter, Szekeres Adrián és az utolsó pillanatokban érkező Máté János is komoly erősítés lehet.


Utóbbi kiemelte, pár hete csatlakozott ugyan az együtteshez, de úgy érzi, mintha már régóta a gyirmóti csapatban játszana. Azonosak a klub és a saját céljai s imponáló számára, hogy egyértelmű cél a feljutás. Bár tavasszal kilenc gólt szerzett, elégedett lenne új csapatában ugyanennyi gólpasszal is.


A Gyirmót támogatói megállapodást kötött a Vidanettel, így a távközlési cég közreműködésével minden hónapban díjazhatják a klub legjobb utánpótlás-játékosait. Hushegyi Ká- roly régióvezető nem zárta ki a további – élvonalbeli – együtt- működést sem.

 



Bene Ferenc vezetőedző azt emelte ki, a felkészülés során nagyszerűen összekovácsolódott a társaság. Komoly nemzetközi találkozókat vívtak, s ha ilyen hozzáállással lépnek majd pályára a játékosok, nem lehet gond tavasszal. Ezzel együtt szükség lesz a szurkolókra is, hiszen várhatóan minden pontért meg kell küzdeni.


„A klub pszichológust is szerződtetett. Czeiner Márton segítségével szeretnénk elérni, hogy a játékosok pozitívan tudják kezelni a feljutás esélyességét" – fogalmazott Horváth Ernő tulajdonos, aki azt is elmondta, ősszel sikerült letenni az alapokat, s a télen igazoltakkal együtt olyan keret alakult ki, amellyel már az élvonalban is számolni lehet.


„A vállalatunk kategóriájában piacvezető, ezt várjuk el a csapattól is az NB II-ben. Ehhez minden feltételt megteremtettünk, most már a játékosokon a sor" – tette hozzá a tulajdonostárs, Horváth Ferenc.


Az első tavaszi mérkőzésére, amit vasárnap 15 órakor rendeznek Gyirmóton a Szeged ellen, a megyei csapatok játékosai, vezetői ingyenbelépőket igényelhetnek. Szándékukat a megyei igazgatóságnak kell e-mailben jelezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában