6 éves hagyomány

2022.12.30. 11:38

Nótával búcsúznak az évtől Győr szívében

A Szürkebarát Nótaklub 30 éve alakult. Hatodik éve szórakoztatják andalgókkal és csárdásokkal a nóták szerelmeseit a szilveszteri belvárosi forgatagban.

Gyurina Zsolt

A Tímár Antal vezette Szürkebarát Nótaklub az év utolsó napján a Baross úton örvendezteti meg előadásával a járókelőket.

Fotó: Rákóczy Ádám

Tímár Antal, az együttes vezetője lapunknak elmondta: immár hatodik éve vonulnak ki szórakoztatni az arra járókat. Két éve egy volt miniszter is zenélt velük a sétálóutcán, a volt földművelésügyi miniszter, Szabó János tárogatón szórakoztatta a nagyérdeműt muzsikájával, majd a nótaklub többi tagja is rázendített. 

Az évek során rendszeres nézőközönsége verbuválódott a nótát kedvelő férfiaknak, akik a tárogató mellett, tangóharmonikás kísérettel, andalgókkal és csárdásokkal szórakoztatják a nóták szerelmeseit a szilveszteri belvárosi forgatagban. 

Elmondta azt is, hogy a közönségük többnyire nyugdíjasokból áll, akik örömmel veszik, hogy a szilveszteri programok között hallható a nótacsokor. 

A Szürkebarát Nótaklub 30 éve alakult. Magyarnóta-kedvelő tagjai havonta jönnek össze. Eleinte a Volán-, majd az Édász-csónakházban, később a Rábaparti étteremben fakadtak dalra, jelenleg a Szürkebarát borozóban találkoznak huszonnégyen – tette hozzá az egyesület vezetője, Tímár Antal. Hat éve Nyikos Kis Imre kíséri őket tangóharmonikával, egy éve csatlakozott hozzájuk citerájával Varga Zoltán, és műsorukban most már népdalokat is előadnak. 

A győri Szürkebarát Nótaklub tagjai Győr szívében, a Baross úti Szent György-szobornál énekelnek magyar nótákat szombaton öt órától. 


 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában