A folyamatosság ugyan megbicsaklott, de nem szűnt meg

2022.06.14. 15:30

Érembiennále - Díjazottak kiállítása nyílik a Soproni Múzeum Festőtermében

A hagyományokon nem változtatott a rendező Soproni Múzeum, csak a járvány írta felül a megszokott gyakorlatot. Rendhagyó módon a XXII. és a XXIII. Országos Érembiennále díjazott művészeit idén együtt köszönthetjük a Festőteremben június 19-én.

kisalfold.hu

Forrás: Soproni Múzeum

A vasárnapi seregszemlén idén 7 kiállító helyett 12-vel találkozhat a nagyérdemű.

- A 2019-es XXII. Országos Érembiennále után 2020 kora tavaszán még kiválasztotta a kuratórium a kiállításra szánt szobrokat, reliefeket, elkezdte a katalógust felépíteni, aztán március közepén megállt az élet. A bezártság, korlátozások közepette egy valódi, „off line” kiállításra már nem sok esély maradt - mondta el a kiállítás rendezője Nemes András művészettörténész.  - Reménykedtünk abban, hogy talán majd ősszel helyreáll az élet. Sajnos akkor még rosszabb volt a helyzet. 2021 tavaszán is abban bíztunk, hogy talán mégis megrendezhetjük a kiállítást, de a vírus ismét közbeszólt.

A XXIII. Érembiennálét már a szokásos rendben nyithatják meg, katalógussal, díjakkal. Igaz, nem a Lábasházban, hanem a Festőteremben, de ennek egészen más, sokkal prózaibb oka van. A Múzeumnegyed rekonstrukciós munkái miatt a Lábasház ideiglenes raktárrá változott. A Covid veszély mára visszaszorult, a negyed épületei elkészülnek, 2023-ra – remélik – minden visszatér a megszokott kerékvágásba. 

Forrás: Soproni Múzeum

A járvány a díjazott művészek mellett sem ment el nyomtalanul. Személyes tragédiák, könnyebben és nehezebben átvészelt megbetegedések súlyosbították a kiállítók elmúlt két évét. Van, aki nem is tudta vállalni a kiállítást, van, aki pedig műveiben emlékezik meg a nehéz időszakról.

Vasárnap ismét összejöhetnek a szakma kedvelői, és együtt köszönthetik a XXII. és XXIII. Országos Érembiennále díjazott művészeit. Rendező intézményként ez azért is fontos a Soproni Múzeum számára, mert a folyamatosság ugyan megbicsaklott, de nem szűnt meg.

Forrás: Soproni Múzeum

XXII. és XXIII. Országos Érembiennále Díjazott Művészeinek kiállításának megnyitója
Időpont: 2022. június 19., vasárnap 11 óra
A kiállító művészeket köszönti: Dr. Farkas Ciprián Sopron Megyei Jogú Város polgármestere
A kiállítást megnyitja: Dr. Kostyál László PhD művészettörténész, a Göcseji Múzeum igazgatója
A kiállítást rendezte: Nemes András művészettörténész
Helyszín: Festőterem, Sopron, Petőfi tér 8.
A kiállítás megtekinthető: 2022. június 21. - 2022. augusztus 7.
keddtől péntekig: 10-től 14 óráig
szombat, vasárnap: 10-től 18 óráig
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában