Évadnyitó társulati ülés a Győri Nemzeti Színházban

2020.08.13. 19:50

Forgács Péter: Alig hiszem el, hogy itt lehetünk

Dr. Perger Elza alpolgármester köszöntőjével kezdődött csütörtökön a Győri Nemzeti Színház évadnyitó társulati ülése, amelyen jelen volt Silló István zeneigazgató, és Nagy Balázs színházért felelős polgármesteri biztos is.

kisalfold.hu

2020.08.13. Gyõri Nemzeti Színház évadnyitó társulati ülése, Csankó Zoltán, Fotó: Csapó Balázs Kisalföld

Forgács Péter igazgató bemutatta Borbás Zoltánt, a színház újonnan kinevezett ügyvezető igazgatóját, aki beszédében kiemelte, hogy mindennap azért fog dolgozni, hogy a színház stabilan, gondok nélkül, nyugalomban működhessen. Ezt követően Forgács Péter összegezte, mi minden történt, március 12-e óta, amikor félbeszakadt az évad.

A Kaszás Attila-díj győri jelöltje

Hangsúlyozta, azért szomorú, mert ez egy rekordévad lehetett volna, ha nem szól közbe a járvány. Köszönetét fejezte ki társulat tagjainak, akik nem adták fel és ötleteiknek,online jelenlétüknek köszönhetően ezidő alatt is meg tudott maradni a kapcsolat a nézők és a színház között.

Csak az előadások maradtak el, a háttérben minden területen folyt a munka, de ezek közül is kiemelte, hogy a Műhelyházban ez idő alatt elkészültek a Menyasszonytánc és a Bánk bán díszletei, ez utóbbit már fel is állítottak a Margitszigeten.

De előre is tekintett: arra hívta fel a figyelmet, hogy augusztus 23-án éjfélig még lehet szavazni a Kaszás Attila-díj jelöltjeire, és arra kérte a kollégákat, hogy szavazzanak Csankó Zoltánra, amire a társulat ovációval reagált.

Jön a Szerelmes Shakespeare

Elmondta, hogy szerdán új hangrendszert telepítettek a Nagyszínházba, amelynek köszönhetően kiváló hangminőségben élvezhetik a nézőtér minden pontjáról az előadásokat a nézők. Majd ismertette az új évad előadásait. Érkezik a világ első klezmer musicalje, a Menyasszonytánc; két csodálatos klasszikus, Az öreg hölgy látogatása és a Liliomfi; a legemblematikusabb magyar opera, a Bánk bán; a nagysikerű film színpadi változata, a Szerelmes Shakespeare és egy örökzöld operett, a Csókos asszony.

A Kisfaludy terem is a szokásos csemegékkel várja ínyencségre vágyó nézőit. Műsorra tűzik az elévülhetetlen Primadonnák írójának fergeteges bohózatát, A hőstenort és a filmtörténelem egyik legszebb drámáját, az Esőembert. Az előadást a finn Pekka Laasonen rendezi majd, aki Győr testvérvárosából, Kuopióból érkezik.

500 fős keret

Felsorolta azokat a feltételeket amelyekkel megkezdik a bérletek és jegyek értékesítését: bérletújításra augusztus 10-30 között van lehetőség. Ezzel az elmúlt három napban már több mint ezren éltek. Az új bérletvásárlókat szeptember 1-től várják. A nézőktől azt kérik, hogy viseljenek maszkot, amikor belépnek az épületbe, fertőtlenítsék a kezüket. Hozzátette, teltház lehet, de a lépcsőjegyeket nem lehet majd váltani. A bérletmentes előadásokra is csak annyi jegyet fognak kiadni, amennyivel tartani tudják az 500 fős létszámot és ebbe a keretbe beleszámítanak a társulat, a zenekar tagjai is.

Örökös tagok

A társulat egyperces néma felállással emlékezett az idén elhunyt kollégáira, majd Forgács Péter elköszönt azoktól, akik nyugdíjba vonultak, köztük Szikra József színművésztől. Új tagokat is bejelentett: a színpadon láthatják majd a nézők Karácsony Gergelyt, karácsony Szilveszter fiát. Végezetül bejelentette, hogy ebben az évben Pellekné Molnár Zsuzsanna főkönyvelőt és Horváth László hangosítót választottak a társulat örökös tagjaivá.

Pellekné Molnár Zsuzsanna – akinek nyugdíjba vonulását is most jelentették be -, 1991 áprilisától tagja a társulatnak, Horváth Lászlónak ez a második munkahelye, 1984 októbere óta dolgozik a színháznál. Mindketten elmondták, hogy meglepetésként érte őket az elismerés, és nagyon boldogok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában