Kmety György és honvédjei emlékére

2024.06.12. 14:34

Rábaközi kollégánk írása a csornai csatáról

"Kmety György nevét utca is viseli."

Cs. Kovács Attila

Csütörtökön lesz június 13., városunk, Csorna történetének egyik legjelentősebb dátuma. 1849. június 13-án itt, a Rábaközben vívták ugyanis a magyar szabadságharc egyik utolsó győztes csatáját. Csornai csata, így került be a történelembe a Kmety-sereg diadala. A harcban elesett az osztrák csapat vezére, Franz von Wyss is.

A százhetvenöt évvel ezelőtti események emlékét méltó módon őrzi a város. Számos emlékhely van, melyek a csatához kötődnek és ezek széles körben ismertek is. A gyerekek már óvodás korukban megtudják, ki az a szakállas bácsi, akinek szobra van Csorna központjában, a Szent István téren. Az ágyúgolyós házról is minden csornai tudja, hogy az ajtaja fölé befalazott ágyúgolyók „az 1849. évi június hó 13-án e város falai között vívott győzedelmes csatában e házba lövettek be”.

Kmety György portréja.

A Szent Antal-temető is jó néhány honvédemlékkel rendelkezik. Illetve ott található Wyss tábornok vaskeresztje is, mely alatt rangjához illő módon temették el a régi csornaiak. A legenda szerint sírjánál minden évben egy fátyolos alak jelent meg, akit a helyiek először szellemnek hittek, majd kiderült, hogy gyászoló menyasszonya keresi fel szerelme nyughelyét. Kmety György nevét utca is viseli, de Honvéd utcánk is van, sőt! Évtizedekkel ezelőtt a Bodnár Alajos iskola úttörőcsapatát is róla nevezték el. „592-es számú Kmety György úttörőcsapat, vigyázz!” – hallottuk hányszor.

Csütörtökön, az évfordulón már reggel megkoszorúzzák a tábornok szobrát, majd Kedves Gyula hadtörténész tart előadást a csatáról. Délután a csornai középiskolások Marcaltőről indulva teljesítik a Kmety gyalogos túrát hazáig. Szombaton pedig a múzeumban lesznek tárlatvezetések 1849. június 13-hoz kapcsolódóan. Érdemes emlékezni!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában