Árvízkészültség

2024.06.16. 14:09

Hamarosan levonul az ár a Rábán – Az utolsó 120 átrendelt vízügyes is hazatérhet a folyók mellől

Az árhullámok levonulásának és a kedvező előrejelzéseknek köszönhetően vasárnap lezárja munkáját az elmúlt két hét árvízvédelmét összefogó Országos Műszaki Irányító Törzs. A még szükséges feladatokat innentől saját hatáskörben végzik az érintett vízügyi igazgatóságok.

Kisalföld.hu

A Rába árhulláma Győrnél tart, a felsőbb szakaszokon már inkább csak a jelenlegi apadás lassulására lehet számítani - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

A most következő napokban a vízgyűjtőterületen az árhullámok levonulását jelentősen befolyásoló csapadék nem várható. A Duna árhulláma mindenhol tetőzött az országban, már csak Baján és Mohácson van I. fokú készültség, de a folyó ott is apad. A Rába árhulláma Győrnél tart, a felsőbb szakaszokon már inkább csak a jelenlegi apadás lassulására lehet számítani.

Szokatlanul hosszú ideig kaptak terhelést a gátak, ezért ott, ahol szükséges, még figyelőszolgálatot látnak el kollégáink. A védekezéssel összefüggő további munkálatokat azonban a területi vízügyi igazgatóságok már helyi hatáskörben is el tudják végezni, ezért ma 18 órakor lezárul a vízügy Országos Műszaki Irányító Törzsének (OMIT) koordináló tevékenysége.

Az elmúlt két hét árvízvédelmi munkája számokban.

- 06.03. és 06.16. között minden nap 0-24 órás szolgálatot láttak el a vízügyesek.

- Csúcsidőben a dunai árhullámnál összesen 317 vízügyes szakember vett részt a munkában, a Rábánál összesen 528-an dolgoztak a gátakon (vízügy, civilek, társszervek), míg 34 vízügyes szakember az OMIT tagjaként a védekezés összehangolását koordinálta.

- Az Észak-Dunántúli- és a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság területére, a két fent említett folyóhoz összesen 371 munkatársunk érkezett segíteni a nyíregyházi, miskolci, debreceni, szolnoki, budapesti, székesfehérvári és pécsi központú igazgatóságoktól.

- A legnehezebb napokban összesen 946,8 km hosszban kellett árvízvédelmi fokozatot elrendelni.

- A töltések magasításához mintegy 49 000 homokzsákot használtunk fel.

Láng István vízügyi főigazgató, az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője a Dunán és Rábán levonult árhullám legfontosabb tanulságaként azt fogalmazta meg, hogy „bármikor hirtelen kialakulhatnak szélsőséges időjárási és hidrológia helyzetek, amelyek gyors reakciót kívánnak meg a védekezésben résztvevőktől.

Ugyanakkor fel kell készülni a jövőben arra is, hogy a mostanihoz hasonló tartós és elhúzódó áradások tehetik próbára védelmi képességet, a szakemberek és az árvízvédelmi infrastruktúra felkészültségét.”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában