Jó hír a gazdáknak és a közlekedőknek

2024.06.13. 10:00

Kajárpéc-Felpéc-Gyömöre – Felújított mezőgazdasági utat adtak át a három település között

A Vidékfejlesztési Program keretében újulhatott meg nemrég a Kajárpéc, Felpéc, és Gyömöre közötti, öt kilométeres mezőgazdasági út. Ennek köszönhetően a helyi, és a környéken élő gazdáknak sem kell nehézgépjárműveikkel a közutakat használniuk munkájuk során. Kajárpéc polgármestere, Laki György szerint az új út hasznos, és gazdaságos is.

Ollári Gergely

Fotó: Csapó Balázs

A települések közötti utat még a hetvenes években a téeszesek építették. Kajárpéc külterületén van egy nagy terménytároló magtár is, a környékbeli gazdák is ide hozzák a gabonát aratáskor. A korábban megerősített földút esős időben nehezen volt használható, nem volt alkalmas a közlekedésre. Most, a pályázatnak köszönhetően murvás lett, mindkét oldalán vízelvezető árokkal. 

Az új út hasznos és gazdaságos. Felvételünkön Kocsis Ferenc kajárpéci gazdálkodó.
Az új út hasznos és gazdaságos. Felvételünkön Kocsis Ferenc kajárpéci gazdálkodó. 
Fotó: Csapó Balázs

– A kilencvenes éves elején ezek az utak egy tollvonással kerültek át az önkormányzatok tulajdonába. Azóta nem volt lehetőségünk a felújítására. Most a három település összefogásával sikerült –fogalmazott lapunknak Laki György Kajárpéc polgármestere. 

Kajárpéc-Felpéc-Gyömöre – a felújított út kilométer hosszú

A mintegy öt kilométer hosszú, öt és fél méter széles út közel 250 millió forintból valósult meg a pályázat során, de az érintett önkormányzatok is biztosítottak önrészt a projekthez. 

Az út teljes egészében mezőgazdasági területeken halad. A munkálatokat bozótirtással, a terep előkészítésével kezdték meg. Mára az utat nem csak a helyi, hanem a környező települések gazdái is használják. 

– A mezőgazdasági területekről egyből rá lehet csatlakozni, ez mindhárom település gazdálkodóit segíti. Rövidebb szakaszon kell közlekedniük, így amellett hogy hasznos, gazdaságosabb is számukra. Az úton a legnagyobb forgalom majd a betakarítás időszakában lesz. A lakosság pedig kevesebb nehézgépjárművel találkozhat a közutak forgalmában – tette hozzá Laki György. 

Kajárpéc korábban is újított fel mezőgazdasági utakat, gyakori résztvevői a zártkertes pályázatoknak, és a szőlőtermelő területek melletti környezetre is odafigyel a önkormányzat. 

A helyi földtulajdonosokkal, gazdákkal együtt dolgozva próbálják rendbe tenni azokat az utakat, amelyeket a mezőgazdasággal foglalkozók nap mint nap használnak.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában