Fontos ügyek, döntések

2024.02.29. 18:08

Közgyűlés Sopronban: módosították a fizetőparkolás rendjéről szóló rendeletet is

A soproni képviselőtestület csütörtökön tartotta a februári közgyűlését, ahol elsőként egy fontos kérdésben döntöttek: az önkormányzat hatáskörébe tartozó gyermekvédelmi és gyermekjóléti intézményekben megvizsgálják az ellátást, és megteszik a szükséges intézkedéseket.

Papp Fanni

Fotó: Máthé Daniella

Elsőként a képviselő-testület a gyermekvédelmi állásfoglalás meghozataláról döntött. A soproni városvezetés is egyetért azzal, hogy Magyarországon valósuljon meg Európa legszigorúbb gyermekvédelmi rendszere. A 2021. évi törvény már nagy előrelépést jelentett ezen cél elérésében, hiszen szigorította a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni fellépést, valamint korlátok közé szorította genderpropagandát. A közgyűlés a leghatározottabb módon elítéli a pedofília minden formáját, valamint mindazon törekvéseket, melyek veszélyeztetik a gyermekek biztonságát és egészséges fejlődését. Mint az előterjesztésben írják, a jövőben még szigorúbb és még hatékonyabb fellépésre van szükség a gyermekvédelem ügyében. A védelem megerősítésének érdekében pedig az önkormányzat kötelezi magát arra, hogy saját hatáskörében, különösen a gyermekvédelmi és gyermekjóléti intézmények vonatkozásában megvizsgálja az ellátást, és megtegye a szükséges intézkedéseket.

A városvezetés döntött a térfigyelő kamerarendszer bővítéséről, amelyre a Soproni Rendőrkapitányság a bűnmegelőzési, bűnfelderítési és közvédelmi szempontok miatt tett javaslatot. Mérlegelve a kérést térfigyelő kamerát telepítenek a Király Jenő utcai játszótér környezetébe, illetve a Révai Miklós utcai kültéri edzőparkhoz. Emellett megszavazták az önkormányzati tulajdonban lévő Sopron Holding Zrt., STKH Kft., Soproni Önkormányzati Hulladékkezelő Kft., Soproni Városfejlesztés Kft., Sopron Régio Turisztikai Központ Nonprofit Kft., Foreno Foglalkoztatási és Rehabilitációs Nonprofit Kft., F.K.L. Sportszolgáltató Kft., Soproni Városmarketing Kft. és a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. 2024. évi üzleti tervét.

Fotó: Máthé Daniella

Meghatározta az önkormányzati fenntartásban működő óvodák 2024-2025-ös nevelési évre vonatkozó csoportszámait és az alkalmazotti létszámot is. A Bánfalvi- összesen 26, a Hermann- összesen 25 és a Trefort-óvoda összesen 18 csoporttal kezdi meg a nevelési évet. Továbbá az önkormányzat, mint fenntartó (egyetértésben a Soproni Német Nemzetiségi Önkormányzattal) engedélyezi az óvodai csoportra megállapított maximális létszám legfeljebb 20 százalékkal történő átlépést.

A közgyűlés módosította a polgármesteri hivatal közszolgálati tisztviselői jogviszonyának egyes kérdéseiről szóló önkormányzati rendeletet. Erre azért volt szükség, mert az elmúlt évek során a közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott munkavállalók jogviszonyát többször megváltoztatták, hiszen az ASP rendszer megszűnésével bevezették a Soproni Önkormányzati Intézmények Könyvelési Szervét, majd az ott foglalkoztatottakat áthelyezték a polgármesteri hivatal személyi állományába. Azonban a Sopron Közigazgatásáért Oklevelet csak az a köztisztviselő kaphatja meg, aki megszakítás nélkül legalább 10 éves közszolgálati jogviszonya áll fent. Mindemellett módosították a Thurner Mihály emlékgyűrű adományozása során az elismerésben részesülő személyre javaslatot tehetők körét, illetve az odaítélésről döntő bizottság tagjait.

A képviselő-testület elfogadta a közgyűlés bizottságainak és a polgármester 2023. évben átruházott hatáskörben hozott döntésekről szóló tájékoztatót, valamint a tavalyi évben hozott közgyűlési határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót. Módosították a 2023. évi költségvetésről szóló önkormányzati rendeletet is. A közgyűlés úgy határozott, hogy a "kivett patak" megnevezésű 1072 négyzetméteres tulajdont, amely a természetben az Ikva patak medre ingyenesen állami tulajdonba adja, amit a vízi létesítményekkel összefüggő feladatok ellátásának elősegítése indokolt. Továbbá a döntéshozók elfogadták, hogy kérvényezik a balfi Fő utca 111. és 121. közötti házak előtti járdák önkormányzati adását az államtól. A kérvénnyel vállalják azt, hogy teljesítik azokat a kötelezettségeket, melyeket a "Fertő/Neusiedlersee kultúrtáj helyszín" világörökségi védelem előír.

A döntéshozók módosították a fizetőparkolás rendjéről szóló önkormányzati rendelet is, amely a felszíni parkolási lehetőséget biztosító kombinált bérlet jogkörének kiterjesztéséről szól. A rendelet elfogadásával kedvezményesen vásárolhatnak parkolóbérletet azok, akik Sopron közigazgatási területén az egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó felnőttháziorvosi és házigyermekorvosi feladatokat látnak el. Végezetül elfogadták a polgármester idei szabadságának ütemezését.

A februári közgyűlés rendes ülését ezúttal is rendkívüli követett, ahol a képviselő-testület többek között módosította az Északnyugati, valamint a külterületi városrészek szabályozási tervéről és helyi építési szabályzásról szóló önkormányzati rendeletet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában