Figyeljünk egymásra!

2023.11.03. 13:30

Látni és látszódni - Light Friday programot szervezett a rendőrség a láthatóságért Győrben - fotók

A sokszor esős, ködös őszi időben különösen fontos, hogy minden közlekedő figyeljen a láthatóságra. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőrfőkapitányság Light Friday nevű programján most ingyen juthattak láthatósági eszközökhöz, lámpákhoz, mellényekhez és fényvisszaverő csíkokhoz az érdeklődők.

Dániel Viktória

Fotó: Dániel Viktória

A rózsaszín és kék fényvisszaverő mellények abszolút favoritnak számítottak a gyerekek közt. A rendőrség a Látni és látszani kampány keretében egész ősszel igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy a korai sötétedés és az időjárás miatt ilyenkor még fontosabb a láthatóság. Pénteken az ETO Parkban felállított pultról a látogatók mind ingyenesen választhattak fényvisszaverő termékeket és lámpákat.

Zsidai Zsolt családjával kereste fel a rendőrség pultját, ahol mind a három gyerkőc lelkesen választott a kitett eszközökből.

- Sokat közlekedünk, gyakran kerékpározunk és sportolunk. Épp ezért nagy hangsúlyt fektetünk a láthatóságra, különösen ilyenkor. A gyerekeknek is ezt hangsúlyozzuk, hogy akár nappal is vegyék fel a láthatósági mellényt a biztonságos közlekedés érekében. Sötétben az autóvezetőknek nem könnyű meglátni a gyalogosokat, ezért, ha sétálni megyünk a babakocsira is szoktunk lámpát és fényvisszaverő pántot tenni. Sajnos az a tapasztalatunk, hogy kevesen figyelnek a láthatóságra pedig jó lenne, ha többen tennének így.

Az esemény minden korosztályból vonzott érdeklődőket, volt aki az unokáinak vitt mellényt és prizmát. Rosta Roland rendőr őrnagy kiemelte fontos, hogy az eszközöket ne csak beszerezzék az emberek, hanem használják is őket.

- Néhány éve a megye egyik útján több baleset is történt egymást követően, ezért elmentünk a közeli gyárakba és láthatósági eszközöket osztottunk. Néhány nappal később ismért történt egy baleset, amiben egy gyalogos az életét vesztette. A táskájában volt a láthatósági mellény, melyet korábban tőlünk kapott. Ezért hangsúlyozzuk minden idelátogatónak, hogy használják is ezeket az eszközöket. Többen azzal érvelnek, hogy félnek attól, hogy a kerékpáron maradt eszközöket ellopják. A lámpák többsége már könnyen lecsatolható, érdemes ilyet beszerezni. A legfontosabb az, hogy ne csak lássunk, hanem látszódjunk is a közlekedés során.

A Látni és látszódni akcióban több szerviz is részt vesz, a regisztrált helyeken a járművek világítás rendszereit ingyenesen átvizsgálják. A kezdeményezéshez emellett több optika is csatlakozott, ahol ingyenes látásvizsgálattal segítik a biztonságos közlekedést.

Győr-Moson-Sopronban nyolc szerviz csatlakozott a kezdeményezéshez, öt mosonmagyaróvári, két győri és egy Soproni. Valamint négy soproni és két győri optika is várja az érdeklődőket december 3-ig. A résztvevő szolgáltatók pontos listája megtekinthető a weboldalon

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában