Fotózzon halrablót!

2023.10.21. 07:05

Kormorán – A gyérítésére évente kérnek engedélyt Győr-Moson-Sopronban

– A mostani télre már csak száz kormorán gyérítésére kapott engedélyt a hatóságtól a megyei horgászszövetség. Ez a szám azonban külön engedéllyel bővíthető, ha bizonyítani tudjuk a pecásoknak rengeteg bosszúságot okozó, halrabló madár nagy számát, különböző vízpartokon való megjelenését – írja weboldalán a sporthorgászok Győr-Moson-Sopron megyei szövetsége.

Kisalföld.hu

Felvételünkön a kárókatona, vagy más nevén a kormorán. Fotó: Török János (MW-archívum)

Fotó: Török János

  • Évente 5500 tonna halat rabolnak ki a vizekből a kormoránok, mintegy 3,3 milliárd forint kárt okozva.
  • Nagy károkat okoznak a kárókatonák. 

A kárókatonák gyérítésére évről évre kér engedélyt a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége. A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) szerint évente 5500 tonna halat rabolnak ki a vizekből a kormoránok, mintegy 3,3 milliárd forint kárt okozva. Emiatt is nehéz helyzetet teremt, hogy az illetékes hatóság évről évre kevesebb kormorán kilövésére ad engedélyt a szövetségnek. A tavalyi 175-ről erre a télre már csak százat engedélyezett.

Mint írják: annyi mozgásterünk maradt, hogy ha ezt a példányszámot kilőtték, külön engedéllyel, alátámasztott indokkal – nyolcnapos elbírálási határidővel – újabb példányok gyérítésére kaphatunk engedélyt.

A közös érdek miatt kérik a horgásztársak segítségét: aki kormoráncsapatokat lát, nagyon pontos, beazonosítható hely megadásával (akár GPS-koordinátákkal) és fotóval küldje be számukra, hol látta a halrabló madarakat. Leveleiket az [email protected] e-mail-címre, vagy Facebook-oldalukon Messenger-üzenetben várják!
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában