2023.09.17. 16:30
Huszonöt év után int búcsút a likócsi laktanyának Könczöl Ferenc: "Szívemben mindig győri légvédelmi rakétás leszek" - fotók
Talán a sors is azt akarta, hogy katonának álljon, amikor Könczöl Ferenc csornai születésű fiatalemberként a győri honvédkollégiumba került.
– Amíg csak tehetem, minden évben részt veszek az árvízi emlékfutáson. Ez is egy olyan emlék, ami örökre erősíteni fogja a Győrhöz, a térséghez és az itt élőkhöz fűződő köteléket – mondta Könczöl Ferenc. - Fotó: Csapó Balázs
– A Bercsényiben tanultam autószerelőnek. Már gyerekként megfogott a katonaság, a kollégiumi évek alatt pedig belekóstolhattunk a honvédélethez tartozó szabályokba és ritmusba. Persze akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy egy nap ez az intézmény a fennhatóságom alá fog tartozni – emlékezett vissza az ezredes.
Szerencsés véletlenek
– Első körben nem vettek fel honvédkollégiumba, csak második tartalék voltam a listán. Már a pályaválasztás során másodikként megjelölt Kempelen Farkas Gépipari Szakközépiskolába készültem, amikor 1984 nyár végén megkerestek, hogy bejuthatok, ha még tartom a szándékom. Ha akkor az a két ember nem lép vissza előttem, talán egészen máshogy alakul az életem. Valószínűleg gépész lettem volna.
Könczöl Ferenc egész pályafutását egyetlen fegyvernemnél szolgálta végig.
– Az unokabátyám tanácsára választottam a légvédelmet. A nyolcvanas években ez egy előremutató és nagyon csábító lehetőség volt. Elvégezve a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola légvédelmi rakéta és tüzér szakát azonban nem volt hely a győri ezrednél, így Keszthelyre kerültem – akkor ez volt a lehetőségek közül az egyetlen dunántúli. Hetente ingáztam Csornára, ami bár közúton csak százhúsz kilométerre volt, a sok átszállás miatt vonattal vagy hét óra: délután öt óra előtt indultam Keszthelyről, és majd éjfél volt, mire hazaértem. Nem volt egyszerű a pályakezdés, különösen, hogy mindjárt a beosztásba helyezésem időszakában fordult élesbe az első délszláv háború és kilátásba helyezték, hogy minket is levezényelnek a határhoz. Végül nem kellett mennünk, az viszont bebizonyosodott, hogy annak, amit tanultam és amit hivatásomnak választottam, van értelme.
Huszonöt év után int búcsút a likócsi laktanyának Könczöl Ferenc
Fotók: Csapó Balázs
Negyedszázad egy helyen
Könczöl Ferenc 1997-ben a légvédelmi rakétaegységek összevonásával került vissza Győrbe.
– Sok kollégám hétszer-nyolcszor is költözött a pályafutása alatt. Szerencsésnek érzem magam, hogy én huszonöt éven keresztül itt maradhattam. Győr gyönyörű és nem véletlenül a legélhetőbb magyar város. Veszprém is szép, az ott élők szintén nagyon barátságosak, de én világéletemben győri légvédelmi rakétás maradok. Az áthelyezés ellenére továbbra is itt lakik a családom, nem is tervezünk költözni.
A negyed évszázad alatt a ranglétra minden fokát megjárta. 1999-től a NATO-integrációval foglalkozott, 2012-től parancsnokhelyettesként, 2016-tól pedig parancsnokként vezette az ezredet.
– Izgatottan és várakozással telve vettem át a parancsnokságot. Az évtizedes forrásmegvonások után megérkezni látszottak azok a fejlesztések, amelyekkel a haderő újra az élvonalba kerülhet. Ugyanakkor kihívásokból is kijutott. A migrációs válsághelyzet kezeléséből fakadó feladatok és a koronavírus-járvány komoly próbatétel volt minden honvédnek. Olyan terhelés alatt dolgoztak, ami még edzett katonaként is elképesztő. Parancsnokukként pedig nekem kellett tartanom bennük a lelket és motiválnom őket. Büszkén mondhatom, ahova győri katona betette a lábát, onnét csak dicséretet hallottam, és ez csak elenyésző mértékben az én érdemem. Zömében az itt szolgáló katonáké, és nem utolsósorban a mögöttük álló családoké.
Maradandó élmények
Könczöl Ferenc arról is beszélt, hogy pályafutásának legemlékezetesebb eseménye a 2013-as nagy árvíz volt.
Az összefogás, hogy a társ- szervezetekkel és a civilekkel közösen sikerült megakadályozni a tragédiát, leírhatatlan érzés. Minden porcikánkban azt éreztük, hogy a sok nehézség ellenére is jó katonának lenni.
Az ezredes kezdeményezése volt, hogy a nagy összefogás emlékére megszervezzék a Zöldár 2013 – Összefogás Emlékfutást, amelyet azóta is minden évben megrendez a katonai szervezet.
– 2009-ben az első szarajevói misszióban töltött idő alatt kezdtem el hosszabb távokat futni. A fizikai állóképesség növelése mellett mentális kikapcsolódás is volt ez számomra. A sport támogatta második, 2017–18-ban szintén Szarajevóban, a NATO ottani parancsnokságának törzsfőnökeként töltött szolgálatomat is. Vallom, hogy a parancsnoknak mindig jó példával kell elöl járnia. Csak olyat követelhet meg a beosztottjaitól, amit maga is képes teljesíteni. Amíg csak tehetem, minden évben részt veszek majd ezen a közös emlékfutáson. Ez is egy olyan emlék, ami örökre erősíteni fogja a Győrhöz, a térséghez és az itt élőkhöz fűződő köteléket.