Augusztus 20.

2023.08.20. 12:55

Ünnepi szentmise és kenyérszentelés Sopronban - fotók

Augusztus 20-án, államalapító Szent István királyunk ünnepén szentmisével indult a megemlékezés. A Szent István templom előtti téren Németh László pápai prelátus, székesegyházi kanonok mutatta be a búcsúi szentmisét. Beszédében Szent István szerepéről, jelleméről és cselekedeteinek máig szóló üzeneteiről beszélt.

Bódvai Ildikó

Az egyházi szertartást követően a város jelenlévő vezetői és más szervezetek képviselői megkoszorúzták a templom árkádja alatt álló Szent István szobrot, miközben Bajkai Csaba plébános mondott imát államalapító királyunkért. Az ezt követő városi megemlékezésen Farkas Ciprián polgármester ünnepi beszédélben méltatta Szent Istvánt, aki a kereszténység felvételével és a központosított állam megszervezésével biztosította azt, hogy ezer év múltán is saját földünk, saját hazánk és otthonunk legyen itt, Európa szívében.

 

Nagysága előtt tisztelgünk ma is, hiszen alkotása kiállta az idő próbáját. Törvényei megteremtették a rend és a biztonság alapjait az országban

 - mondta.

Kitérve napjaink aktualitására úgy fogalmazott, ismét olyan időket élünk amikor a hazánkat, a kultúránkat, a családunkat, a gyermekeinket és a biztonságunkat is veszély fenyegeti. Emlékeztetett, hogy a még több pénz, fegyver és paripa nem békét, hanem még több áldozatot és szenvedést okozott a szomszédunkban és soha nem látott magas energiaszámlákat szerte Európában. Magyarország ezért nem a háború, hanem a béke pártján áll. Hozzátette, helyben is mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a béke és a biztonság ne múló állapot, hanem a mindennapok része legyen.

A megemlékezés záró akkordjaként Németh László megáldotta az asztalon lévő  terményeket, az új kenyeret és a bort.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában