EzTörténtKisalföld

2023.08.26. 15:19

Erről írtunk 20 éve - Néhány elsős kezdte el a tanévet a rábapordányi iskolában

Múltidézés régi, megsárgult Kisalföldekkel.

Kisalföld.hu

50 éve – Bőséges tejhozam
Az év első hét hónapjában ötmillió literrel több tejet adtak le a megyei mezőgazdasági üzemek és a háztáji állattenyésztők, mint tavaly hasonló idő alatt. Az eredmény a kormány szarvasmarha­programjának megvalósulásával és a termelői árak rendezésével alakult kedvezően. A megyei tejipari vállalat július végéig összesen 43 millió liter tejet ­vásárolt és dolgozott fel.

40 éve – Épülnek  a lakások
A tömeges lakásépítés fő területe a megyeszékhelyen a következő években is a Kun Béla-lakónegyed. Az építést két ütemben tervezték, az első befejeződött. A második ütemet az időközben sorra kerülő házgyári rekonstrukció miatt több szakaszra kellett bontani az építés folyamatossága érdekében. A két szakaszban a Kun Béla-lakótelepen összesen 3400 lakás épül.

20 éve – Négy elsős
A tavalyihoz képest számottevően csökkent a tanulólétszám a rábapordányi iskolában: mindössze négy első osztályos lesz szeptembertől. A tantestületből egy tanár rokkantnyugdíjas lett, helyette testnevelőt keresnek. Az elmúlt hetekben csupán tisztasági meszelésre futotta az iskolában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában