TeSzedd!

2023.04.19. 14:21

Szemétszedés szombaton Győrben

Győr, csatlakozva a TeSzedd! akcióhoz, most szombaton, a Föld napja alkalmából rendez szemétszedést reggel 9 órától, amelyre várják a győrieket.

kisalfold.hu

Sajtótájékoztatót tartott tegnap Szeles Szabolcs alpolgármester, önkormányzati képviselő a régi pinnyédi híd lábánál. 

Az alpolgármester beszédében elmondta: a programmal szeretnék felhívni a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Hangsúlyozta: az önkormányzat évente mintegy 100 millió forintot fordít az illegális hulladékok felszámolására. 

A program résztvevői a Holt-Rábca területét tisztíthatják meg, valamint az Arrabona EGTC segítségével a vízen is segíthetnek a szemétszedésben. A programhoz csatlakozott már többek között a helyi vízisport-egyesület, a Fidelitas helyi szervezete, a Győri Futsal Utánpótlás Egyesület és a megyei horgászegyesület. 

A Pinnyédi Művelődési Ház udvaráról is indul majd egy csoport, amelynek tagjai a szemétszedés mellett egy túrán is részt vehetnek, és megismerhetik a környék értékeit, madarait és növényeit. Az eseményre a szervezők zsákokat és kesztyűket biztosítanak, a program végén pedig frissítővel és pogácsával köszönik meg a segítséget.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában