Nagyon kell a fa

2023.02.05. 18:05

Kelendő a szociális tüzelő, a telepeken drágán és gyorsan fogy a készlet Győr-Moson-Sopronban

A következő két hétben erős, akár mínusz tíz fokot meghaladó fagyokkal mutatja meg erejét a tél, messze még a fűtési szezon vége. Nagy szükség van a tűzifára, amelynek készletei egyre jobban fogynak. Mi a helyzet a fával? Körkép.

Gyurina Zsolt

Sokan évekre előre bespájzoltak. A Tüzépeken egyre emelkedik a fa ára, így a szociális program még nagyobb segítség. Képünk Győrasszonyfán készült. Fotó: Rákóczy Ádám

Ezúttal is 5 milliárd forintot biztosított a kormány a szociális tűzifaprogramra. Szám szerint 2374, ötezer fő alatti település vesz részt a programban és 200 ezer köbméter tűzifára kötöttek szerződést. A kormány több mint 100 ezer családot támogat általa. Győr-Moson-Sopron egyes településein már végeztek az osztással, máshol a héten kezdtek neki. A napokban érkezett meg a szociális tűzifa Győrasszonyfára. Két-három óra alatt elfogyott a keret.

Idén sokkal többen jelentkeztek a fára, mint a korábbi években. – Most szállítjuk ki a kemény cserfát a támogatottaknak – mondta Valiczkó Mihály polgármester a Kisalföld kérdésére.

– Harminchárom köbmétert osztunk ki, családonként egy-egy köbmétert. Az önkormányzatot terheli a fuvardíj, amely köbméterenként hatezer forint, illetve a házhoz szállítás költsége – osztotta meg velünk Valiczkó Mihály. 

Huszonhat család Écsen 

Écsen idén 90 köbméter szociális tűzifát igényeltek, végül 65 érkezett, ebből 2–3 köbméter jutott egy rászorulónak. Pályázat útján 26 család, illetve egyedülálló kapott támogatást. A nagy részét decemberben már kiosztották, januárra csak egy kevés maradt, tehát már végeztek a munkával. 
Szabó Norbert polgármester elmondta, hogy mivel szociá­lisan rászorultaknak adják, azzal is segítik őket, hogy kiszállítják hozzájuk, és feldarabolják. Az önkormányzatot így a szállítás mellett a feldolgozás díja is terheli. 

A megyeszékhelyen hamar elfogyott 

Győr önkormányzata is biztosított tűzifát a rászorulóknak. Előnyben részesültek a gyermeküket egyedül nevelő szülők, a háztartások, amelyekben tartósan beteg személy él, és az egyedül élő nyugdíjasok. 

Közel 430 köbméter nyárfát, fenyőt és akácot osztottak szét. A felhívásra kilencvenheten jelentkeztek, a rászorulók 4–6 köbméter tűzifát kaptak. Az aprítást és a tűzifa konténeres kiszállítását a Győr-Szol végezte. A fa egy hét alatt elfogyott. 

Nem megy lejjebb az ár 

A hasított akác ára a győri DBK Tüzépnél 7 ezer forint mázsánként, de egyes helyeken már 8 ezer forint is lehet. A telepvezető Krafcsik Gábor arról tájékoztatta lapunkat, hogy mostanában aligha megy lejjebb az ár, mert a favágók bére, a kitermelés költsége folyamatosan emelkedik. A munkagépek, a motoros fűrészek üzemanyagköltsége is magasabb. 

– A most kitermelt fákkal fűteni veszélyes, a kémény kátrányosodhat, eltömődhet, ennek könnyen lakástűz lehet a vége – hívta fel a figyelmet. – Ebből a szempontból szerencse, hogy éveken át aszályos volt az idő, így például az akác már augusztusban hullatta a levelét, a szárazság miatt kisebb volt a nedvességtartalma, hamarabb lehetett vele fűteni. Továbbra is nagyon keresik a tűzifát, sokan spájzoltak be belőle. A szezonban eddig pengeélen táncoltunk, hogy el tudjuk látni a lakossági igényeket. Még azért van a télből, a március bőven a fűtési szezon része – fejezte be. 

Győrben is kelendő volt - 430  köbméter  nyárfát, fenyőt és akácot osztottak szét a megyeszékhelyen. Az aprítást és a tűzifa konténeres kiszállítását a Győr-Szol végezte.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában