2023.02.18. 22:06
47. gazdászbál Mosonmagyaróváron - Az Óvári Gazdászok Szövetsége tiszteletbeli elnöki címmel ismerte el korábbi vezetőjét
Fazekas Imre c. egyetemi docens tiszteletbeli elnöki címet vehetett át az Óvári Gazdászok Szövetségétől a 47. gazdászbálon, melyen szép számmal gyűltek össze az akadémia egykori és jelenlegi hallgatói és az érdeklődő közönség.
Fotó: Kerekes István
Két év kihagyás után szombaton ismét megszervezték a 47. gazdászbált az Alma Mater B épületében. Az akadémia egykori hallgatóinak legjelentősebb társadalmi eseményén mintegy háromszázan vettek részt, így Mosonmagyaróvár városvezetői is.
Dr. Szalka Éva dékán és Kovács-Csomor Zsolt, az Óvári Gazdászok Szövetsége elnöke köszöntőjét követően elismerést adtak át Fazekas Imre c. egyetemi docensnek: a szövetség 2012-2020 közötti vezetője munkáját tiszteletbeli elnök címmel jutalmazták.
– Az óvári gazdászok családjában ennél nagyobb elismerés nem kapható. Ez megtiszteltetés felső fokon – hangsúlyozta érdeklődésünkre Fazekas Imre.
Az eseményen hagyományosan fellépett az Óvári Gazdász Néptáncegyüttes, akik palotással és keringővel szórakoztattak, az esten a talpalávalót a Futó Band biztosította.
47. gazdászbál Mosonmagyaróváron
Fotók: Kerekes István