Győrtől a Rábaközön és Mosonmagyaróváron át Sopronig ér a Jóakarat hídja: 3500 olvasónk jóvoltából 13,5 millió forint gyűlt össze

Egyre hosszabb és szélesebb az a híd, amelyet lapunk, a Kisalföld hosszú évek óta épít a jóakaratú, segíteni kész emberektől a rászorulókig.

kisalfold.hu

A 2022-es, válságokkal terhelt esztendő nehézségeit olvasóink is átérezték, és adventi felhívásunk nyomán 3500 kisebb-nagyobb támogatás érkezett alapítványunk számlájára, a befizetett összeg meghaladta a 13,5 millió forintot. Mi továbbra is igyekszünk gondosan bánni a ránk bízott pénzzel és felelősséggel.

Eddig 44 rászoruló család számára összesen 9 millió forintot adtunk át, vagy vásároltunk sokszor életmentő vagy egy élet újrakezdéséhez szükséges dolgokat, és megyünk tovább Önökkel a Jóakarat hídján. Összeállításunkban olvashatják a támogatók nevét. Köszönjük!

Végre villany lesz az otthonában

Olvasóink jóvoltából, a Jóakarat hídja révén Bogdán Sándor 200 ezer forintot kapott, hogy ebből bevezethesse lakásába a villanyt, valóra váltva régi álmát. Az 52 éves férfi a Bakonyszombathelyhez tartozó Gelegenyéspuszta egyik romos, egyszobás otthonában lakik, ahol a villany mellett víz sincs.

Bogdán Sándor - Fotó: Csapó Balázs

Javításra fordítja

Dombiné Stuka Anna a Jóakarat hídján keresztül kapott kétszázezer forintot, amelyből a mozgásában korlátozott asszony kerekesszékét megjavíttathatja. Rokkantnyugdíja 69 ezer forint, amiből a napi megélhetése is nehéz, ráadásul korábbról van egy mintegy 600 ezer forintos hitele, amit folyamatosan törleszt. Olvasóink adománya ezúttal is jó helyre került.

Dombiné Stuka Anna - Fotó: Csapó Balázs

Új otthon, új bútorok

Farkas Ibolya egyedül neveli súlyosan fogyatékos fiát és unokáját. Költözés előtt állt, lehetősége nyílt egy picit tágasabb, jobb állapotban lévő önkormányzati lakásba költözni. Az alapítványunktól kapott pénzből egy gardróbot vásárolt, és a további összeget is új otthonuk berendezésére fordítja.

Farkas Ibolya

A beszakadt tető helyreállították

Két kiskorú unokáját neveli az iváni Károlyi Károlyné, akinek a felnőtt hátrányos helyzetű fiáról is gondoskodnia kell. Az asszony egy éve vesztette el a férjét, ami testileg és lelkileg is megviselte. Ha mindez nem lenne elég, a közelmúltban szinte lakhatatlanná vált az otthonuk a beszakadt tető miatt, amit az iváni önkormányzatnak és olvasóinknak hála sikerült megjavíttatnia.

Károlyi Károlyné

Aggregátort vásároltak

Kovács Istvánt és Kovács Istvánné Erzsébetet aggregátor vásárlásában támogatták olvasóink, hogy Abda határi kis házukban legyen áram az ünnepekre. Mindketten rokkantnyugdíjasok, rosszindulatú daganatból gyógyultak. Istvánnak kétféle hályog is van a szemein, amit fél megműttetni, és Erzsébet is szemüvegre szorulna, amit nem tud kiváltani. Már csak ezért sem mindegy, hogy tudnak-e lámpát gyújtani.

Kovács István és Kovács Istvánné Erzsébet

Könnyebb karácsony

Kulicskó Szilvia eddig rászorulóknak segített, most azonban ő került nehéz helyzetbe. A győri házaspár két iskolás gyermekét neveli. Az édesapa tartós betegség mellett dolgozik, az édesanya állapota pedig hat hónapja fordult rosszabbra. A család ekkor került nehéz anyagi helyzetbe. A Jóakarat hídja támogatásból az orvosi költségek mellett a gyerekeknek is került egy-két apróság a karácsonyfa alá.

Kulicskó Szilvia - Fotó: Rákóczy Ádám

Megszépült a mosoly

Lakatos Nikolett egyedül neveli hat gyermekét. Az édesanya nemrég költözött ki a mosonmagyaróvári Családok Átmeneti Otthonából, mentor támogatja a családot. Nikiék kétszázezer forint támogatást kaptak, amiből a fiatal édesanya fogsora készülhetett el, amit ezúton is köszön olvasóinknak.

Lakatos Nikolett

A kezelés költségei enyhülnek

A bágyogszováti Lukács Dominik még decemberben esett át egy spanyolországi műtéten, mely során a cél az volt, hogy lazuljanak a kisfiú feszes izmai. A műtét költsége megközelítette a 3 millió forintot, de utána is hosszadalmas kezelések várnak Dominikra, ehhez járultak hozzá olvasóink.

Lukács Dominik

Tüzelőre van szükség

Módos Mónika egyedül neveli három gyermekét, a négyéves Marcellt, a nyolcéves Márkot és a tízéves Laurát. Az egyedülálló édesanya a betegsége miatt csak korlátozottan tud munkát vállalni, így egyre nehezebb számukra a mindennapi megélhetés, de tőle telhetően próbál mindent megadni a gyermekeinek, akik sokat betegeskednek. Az édesanyának kétszer is műtötték a vállát, ami miatt nem végezhet komoly fizikai munkát sem.

Módos Mónika

Bevezetik az áramot

Orsós Georgina fiával, a kétéves Rikárdóval egy víz és áram nélküli lakásban él, a kétszobás otthon egyik szobájában az édesapja alszik, a másikban az anya a gyermekkel. Rikárdó édesapja nem vesz részt az életükben. A fiatal édesanya ügyét lapunk Jóakarat Hídja Alapítványa 200 ezer forinttal támogatta, ebből már be lehet vezetni az áramot a lakásba.

Orsós Georgina - Fotó: Rákóczy Ádám 

Elkészül a kémény

Használhatatlanná vált a Vágon élő Ring Matild Elisabeta kéménye, decemberben jártunk otthonában, ahol akkor mindössze nyolc fok volt. A Jóakarat hídján keresztül az összefogás ismét megmutatkozott, a támogatás jelentős mértékben hozzájárul a kémény rendbetételéhez.

Ring Matild

Új tűzhelyen készül az étel

Töltéstaván, a szarvasmarhatelep munkásszállásán él a hattagú Seres család, akiket 200 ezer forinttal támogatott legutóbb a Jóakarat Hídja Alapítvány olvasóink adományaiból. Az adományból a már nem működő gáztűzhelyüket cserélték le, illetve a gyerekeket lepték meg karácsony alkalmából. Seres Rajmundné Melinda és férje, Seres Rajmund kisfiukkal választották ki az új tűzhelyet.

Seres Rajmund - Fotó: Csapó Balázs

Rendezik a gázszámlát

Az 51 éves nagymama és férje a tíz és a tizenkét éves unokájukat nevelik pár éve. Három éve azonban rosszindulatú daganattal műtötték, majd kezelték. Fizikailag még nem jött rendbe, nemrég a három védőoltás ellenére ismét elkapta a betegséget, majdnem háromszázezer forintos gázszámlahátralékuk keletkezett. Ezt szerették volna rendezni az alapítvány támogatásából.

Simon Tünde - Fotó: Csapó Balázs

Tetőjavítást tervez

A soproni Szabó Csilla élete nem indult zökkenőmentesen: hároméves kora óta betegséggel küzd, ami miatt sok hátrány érte. Csekély összegű rokkantnyugdíjból él, amit alkalmi munkákkal próbált meg kiegészíteni, azonban az energiaválság közepén megszűntek azok is. A nehézségek mellett az otthona is karbantartásra szorult, ugyanis leszakadt a mennyezet, amit egy nem hivatalos szakember megjavított, de rövidesen ugyanúgy beázott a tető.

Szabó Csilla

Új közlekedési eszköz

Olvasóink támogatásával a Jóakarat Hídja Alapítványon keresztül Szabó Jánosné életét könnyítettük meg. A nyugdíjas pár nehéz körülmények között él Győrságon. Az asszony egy elektromos közlekedési eszközzel tudja csak elhagyni az otthonát, azonban akkumulátormeghibásodás miatt újra volt szüksége. A település polgármesterének, Ferenczi Zsoltnak a közbenjárásával új elektromos kerekesszéket tudtak vásárolni a 200 ezer forintos adományból.

Szabó Jánosné - Fotó: Csapó Balázs

Édesanyját támogatja

Szilvási Szabó Gyula édesanyjával él Csornán, aki súlyos beteg, rendszeres orvosi kezelésre szorul. Gyula egy gyermekkori baleset miatt mozgássérült, csak könnyű fizikai munkát végezhet. A csornai Széchenyi-iskola udvarosaként dolgozik évek óta. Szerény ember, aki a támogatásból tüzelőt vásárolt, és beteg édesanyjának élelmiszert.

Szilvási Szabó Gyula

Fürdőszoba- és ablakjavítás

Vajda Patrícia nehéz anyagi körülmények között neveli három gyermekét, akik gyakran betegek. Sokszor a gyógyszerek megvásárlása is gondot jelent. Patrícia az édesanyjától kap segítséget, akihez hazaköltöztek. Szűkös az otthonuk, hiszen a bátyja családjával is osztoznak rajta, ahol a fürdőszoba rossz állapotú, meg kellene javíttatniuk, ráadásul a konyhában az ablak betört, amit szintén ki kellene cseréltetniük.

Vajda Patrícia

Támogatók

 
 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában