Kvíz a Barossban

2022.11.17. 12:26

A Táncos Palántáktól az Eukariótákig - Uniós témájú vetélkedőt tartottak középiskolásoknak Győrben - sok-sok fotó

A győri Jedlik diákjai másodikként utazhatnak a fővárosi döntőre.

kisalfold.hu

A tíz legjobb régiós csapat vetélkedik Győrben. Fotók: Rákóczy Ádám

15.21 - A győri Jedlik diákjai másodikként utazhatnak a fővárosi döntőre

A regionális döntő résztvevői között három győri csapat kapott a helyet, a Győri Tánc-és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium, a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium és a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium diákjai.

- A verseny az európai uniós ismeretekre kíváncsi a középiskolások körében. A csapatok négy személlyel regisztrálhattak a versenyre, a regionális döntőn is több témakörben mérhették össze tudásukat. Mivel idén van „Az ifjúság európai éve” ezért ehhez kapcsolódó feladatsorokat is állított elő a zsűri számukra– fogalmazott lapunknak dr. Lakatosné dr. Novák Éva, a Europa Direct megyei szervezetének irodavezetője.

A csapatok először bemutatkoztak, majd igaz vagy hamis írásbeli feladatot kellett kitölteniük az unióval kapcsolatosan. Emellett prezentálniuk is kellett a diákoknak előre kiadott feladványokat: ifjúsági napot kellett szervezniük iskolájukban, és több napos kirándulást is, melyet uniós tagállamokban képzelnek el. Utóbbinál meg kellett tervezniük mindent: a programokat, az utazást, és a költségvetést is.

- Nyugati határszélen élünk, fontos, hogy a középiskolások is tisztában legyenek az európai unióval. A mai kor fiataljait érdeklik a külföldi tanulási lehetőségek, amire több uniós program is van. Emellett népszerű a DiscoverEU, az Erasmus+ projektje is, ami lehetőséget kínál fiataloknak, hogy Európát beutazva új ismeretekkel és életre szóló élményekkel gazdagodjanak – mondta el az irodavezető.

Hozzátette: A verseny résztvevői a felkészülés alatt sokat tanultak, a döntőkön nem csak tudásukra, hanem kreatív kompetenciájukra is szükségük volt.

A regionális döntő első helyezettje a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium csapata lett, második helyen a győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium végzett, míg a harmadik helyet a zalaegerszegi Ady Endre általános Iskola, Gimnázium, és Alapfokú Művészeti Iskola szerezte meg.

Az első két helyezett jutott be a kecskeméti döntőbe, melyet jövőre rendeznek majd meg. Az első három csapat, osztályát viheti el egynapos fővárosi kirándulásra, ezen kívül az első helyezett felkészítő tanáraival együtt ötnapos prágai utazáson is részt vehet majd jövő tavasszal. Az országos döntő végső győztesei pedig osztálytársaikkal és felkészítő tanáraikkal Strasbourg-ba utazhatnak majd, ahol többek között meglátogathatják az Európai Parlamentet is.

12.19 - A tíz legjobb csapat vetélkedik

A magyarországi Europe Direct Hálózat, az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája „4 FOR EUROPE” címmel európai uniós tematikájú vetélkedőt szervezett középiskolás diákoknak, melynek regionális döntőjét tartják Győrben, a Baross iskolában.

A vetélkedőre országos szinten 253 négy fős csapat regisztrált. Az első, online fordulót követően régiónként a legjobb 10 csapat (pontegyenlőség esetén 11 csapat) jutott be a regionális döntőkbe, így a győri eseményre.

A résztvevő csapatok között van városunkból „Táncos Palánták” névvel a Győri Tánc-és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium tanulói, a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium tanulói akik a „Eukarióták” nevet választották, és a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium diákjai Cool Nerds csapatnévvel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában