Útfejlesztés

2020.09.23. 20:39

Zökkenő nélkül Balftól Sopronig

Hivatalosan szerdán adták át, de már egy ideje használhatjuk a Sopront Balffal összekötő útszakaszt, amely több mint hat kilométeren újult meg 630 millió forintból.

kisalfold.hu

Fotó: Szalay Károly

– Mostanában elég gyakran tudunk jó híreket bejelenteni közútfejlesztést illetően Sopronban és környékén. Most a Sopront Balffal összekötő út újult meg teljes hosszában, kivéve egy rövid szakaszt az autópálya környékén, amely szintén elkészül a közeljövőben – mondta Farkas Ciprián polgármester a mai átadón, amelyen részt vett Barcza Attila, Sopron és környéke országgyűlési képviselője és Péli Nikoletta önkormányzati képviselő, a balfi részönkormányzat elnöke is. A polgármester azt is elmondta, a kampány időszakában a soproniakkal való találkozások során az derült ki, hogy a közúti infrastruktúra korszerűsítése és a parkolókapacitás bővítése sürgős és fontos feladat.

Barcza Attila kiemelte, a térség országgyűlési képviselőivel közösen fontosnak tartják, hogy az útfejlesztések Sopron centrumából kiindulva az agglomerációs településekhez megvalósuljanak. – A Magyar Falu Program keretében tavaly a Sopron-Ágfalva, a magyar közút beruházásában idén Sopron-Harka és Sopron-Balf között újult meg teljes mértékben az út. A három beruházás összege megközelíti a kétmilliárd forintot, amiből a jelenleg elkészült 6 kilométeres szakasz 630 millió forintból valósult meg – mondta a képviselő. Úgy látja, az M85-ös úttal növekedni fog a forgalom, a város egy új elkerülő gyűrűt kap, ezért is fontos, hogy az agglomerációs településeket felújított úton tudjuk megközelíteni. – A Fertő-parti út fejlesztését folytatni szeretnénk. Nem olyan régen átadtuk a Fertőboz és Hidegség közötti útszakaszt, és el fog kezdődni a Fertőhomok-Hidegség közötti szakasz felújítása is – mondta a képviselő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában