járvány

2020.06.02. 13:00

A tizenötödik mecséri Ladikos úszott el

Az ember nem szakíthatja ki magát a biológiai környezetéből. Tehát az egyik legfontosabb tanulnivaló, hogy minimalizáljuk a mesterséges környezetben történő tartózkodást – véli dr. Henics Tamás kutatóorvos, akit sokan a mecséri Ladikos Fesztivál megálmodójaként ismernek.

Mészely Réka

Jövőre pótolják az elmaradt programokat, sőt, kiterjesztik egy hosszú hétvégére - mondta dr. Henics Tamás.

Fotó: M.R.

– Az, hogy a járvány miatt a Ladikos elmarad, szomorú, hiszen ez lett volna a tizenötödik, ami nagy idő egy ilyen, teljesen alulról induló, kis közösségből építkező kezdeményezés történetében. Kellő szerénységgel kimondható, hogy Mecsért ez a program helyezte az országos ismertség térképére, mind a közösségi, mind a népzenei fesztiválok tekintetében. Határokon átívelő jelentősége lett, a magyar diaszpóra minden tájegységéből fordultak itt meg táncegyüttesek, zenekarok. De a Ladikos sokkal több ennél. Egy különleges találkozóhely, közösségformáló erőtér. Mindez teljesen ingyenesen, ami a szponzorainknak, a lelkes segítőinknek, a vízióink mellé álló, fáradságot nem sajnáló önkénteseinknek és persze az önkormányzatunknak köszönhető, akik a kezdetektől mellettünk álltak – fogalmazott dr. Henics Tamás főszervező.

Jövőre pótolják az elmaradt programokat, sőt, kiterjesztik egy hosszú hétvégére – mondta dr. Henics Tamás.
Fotó: M.R.

Ebben az évben az indiai Rajasthanból és Írországból is vártak fellépőket. Terveztek egy nulladik napot: az idén 25 éves Söndörgő együttes adott volna egy exkluzív koncertet a fesztivál előestéjen. Reményeik szerint a most kényszerűségből elmaradt programokat jövőre, ugyanezekkel a fellépőkkel pótolhatják, sőt, kiterjesztik egy hosszú hétvégére.

Dr. Henics Tamás a fesztiválon már szerepelt konferanszié­ként, láthattuk hangszerrel a kezében, ám amellett, hogy kiváló vendéglátó, kevesen tudják róla, hogy „civilben” kutatóorvos.

– A bécsi székhelyű cégemmel vakcinakutatással és -fejlesztéssel foglalkozunk. Célunk egy hasmenéses betegségek elleni oltóanyag kifejlesztése. Idén kezdődik a teszt, aminek nagy reményekkel nézünk elébe.

A szakember szerint ha – legjobb esetben egy-két éven belül – sikerül egy vakcinát kifejleszteni a Covid–19 ellen, a járványt uralni lehet. Az emberiségnek azonban tanulnia kell a helyzetből és sok mindennek nem szabadna a jövőben úgy folytatódnia, ahogy a pandémia előtt.

– A tömegturizmus terén például sok mindent át lehet gondolni. Vagy annak a dolgozónak az esetében, aki egész munkaidejét egy vasbeton irodaházban töltötte, itt az ideje megfontolni, hogy leg­alább a feladatainak egy részét otthonról végezhesse. Más lesz az életminőség, és gyanítom, a hatékonyság is. Sok mindenben meg kell változnunk, és nem kétséges, hogy az új „világrend” sokkal jobb lehet, ha el nem rontjuk – vélekedett a doktor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában