Négy méterről zuhant le favágás közben

2019.12.15. 20:59

Még nincs túl az életveszélyen a Kajárpécen megsérült férfi

A 30 év körüli férfit mentőhelikopterrel szállították kórházba, az állapota a műtét után is válságos.

Simon Roberta

Fotó: Huszár Gábor

Harminc év körüli férfi szenvedett súlyos balesetet vasárnap kora délután Kajárpécen. A helyszínen kérdeztük az utcabelieket a történtekről, akik azonban csak a baleset tényét tudták megerősíteni, mert nem voltak szemtanúi a szerencsétlenségnek. Annyit azért elmondtak lapunknak, hogy egy helyi vállalkozásban dolgozó férfit ért baleset, feltehetően favágás közben. Tudni vélték azt is, hogy a szerencsétlenül járt fiatalember rendszeresen végzett a faluban és környékén hasonló munkákat.

Tehát a szerencsétlenül járt ember szakmájában profi volt, azonban most valami „félrecsúszhatott”. Arról beszéltek a lapunk által megkérdezett utcabeliek, hogy favágáskor egy lezuhanó törzsrész ránthatta magával a férfit, aki mintegy négy méter magasból zuhant a földre.

Fotó: Huszár Gábor

Főként a fejét ütötte be, ezért súlyos koponyasérülésekkel mentőhelikopterrel azonnal a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba szállították. Ezt megelőzően a helyszínen két mentőosztag negyven percen át stabilizálta a férfi állapotát.

Prof. dr. Oláh Attila, a kórház orvos igazgatója elmondta: súlyos koponyasérülésekkel szállították kórházba a harminc év körüli férfit, akit kómás állapotban, eszméletlenül azonnal a műtőbe vittek. A súlyos, életveszélyes állapotban lévő férfi helyzete a műtétet követően is válságos maradt.

Legfrissebb információink szerint a fiatalember túl van a műtéten, az állapota jelenleg stabil, de még lélegeztetőgépen tartják, még nincs túl az életveszélyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában