Rendőrségi közlemény

2022.12.29. 13:57

Csúnya közlekedési balhé Győrben - Még a másik autóba is átköpött a sofőr

Két sofőr bajsza akadt össze egy novemberi hajnalon.

kisalfold.hu/police.hu

A rendelkezésre álló adatok alapján november 9-én 5 óra 55 perc és 6 óra 10 perc közötti időben egy szürke színű, Mercedes  típusú gépjármű vezetője Győrben, a Mártírok útja és az M19-es  számú főút torkolatát a likócsi körgeometriás csomópont irányába elhagyva, egy fehér színű Peugeot típusú autó elé figyelmetlenül kívánt besorolni. A jármű vezetője, hogy elkerülje az ütközést, fékezett és fény- és hangjelzést adott. A körgeometriás csomópont előtt, Győrszentiván irányába kb. 200 méterre, a Mercedes a Peugeot elé vágott és megállt. A Mercedes vezetője a járműből kiszállva, az autók között sétálva kiabálni kezdett, majd egy alkalommal a Peugeot bal első ajtajára ráfogott, a járműbe beköpött, folyamatosan fenyegetőzött, a járművet vezető nő becsületét sértegette. Ezt követően a Peugeot vezetője kiszállt autójából, majd kettejük között szóváltás alakult ki - tette közzé a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság, hivatali munkaidőben a 06-96/520-000, vagy a munkaidőn kívül is hívható 112-es segélyhívó telefonszámokon.  

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában