5 embert is bántalmazott

2021.12.20. 10:59

Egyetlen ütéssel életveszélyes sérülést okozott a bokszoló Sopronban

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat az ökölvívó sportolóval szemben, aki öt embert is bántalmazott egy soproni szórakozóhelyen.

kisalfold.hu

Forrás: Pixabay

A vádirati tényállás szerint a férfit 2020 év elején ittas állapota miatt nem akarták a soproni szórakozóhelyen kiszolgálni. Ezért üvöltve követelte a felszolgálótól, hogy „Adj piát!”, majd a hölgy feje mellett bedobott egy poharat a pultba, ami megrongálta a kávégépet és darabokra tört. 

 

Ezt követően megpofozta a másik pultos hölgyet, lefejelte a tulajdonos barátját, fellökte a dj-t, megpofozta a saját barátját és egyetlen ökölütéssel életveszélyes sérülést okozott a tulajdonosnak. A sértett ugyanis hátraesett és nyakszirtcsonttörést szenvedett el agyzúzódással. Emellett a sértettnél maradandó fogyatékossággal jellemezhető állapot is kialakult, mivel megszűnt a szagérzékelése.


Az elkövető a bűncselekmény elkövetését elismerte és ittas állapotával magyarázta.


A  vádlott terhére rótt bűncselekmény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 

A nyomozást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai folytatták le, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Törvényszék fogja meghozni az ügyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában