Bűnügy

2021.03.03. 13:22

Más autójával akart elhajtani egy bedrogozott férfi Öttevényen

A zavart férfit járókelők tartották vissza, amíg kiértek a rendőrök.

Forrás: police.hu

Forrás: Pixabay

A rendőrségre kedden a déli órákban érkezett bejelentés arról, hogy Öttevényen, a temető előtt egy férfit tartanak vissza a járókelők, aki feltehetően egy gépkocsit akart ellopni.

A kiérkező járőröknek az autó tulajdonosa elmondta, hogy a rendőri intézkedést megelőzően érkezett a temetőhöz a kocsijával, amit a bejáratánál járó motorral, illetve nyitott állapotban leparkolt és hátrahagyott. Pár perc elteltével arra lett figyelmes, hogy egy fiatalember beszáll az autóba, ezért azonnal odaszaladt, és kérdőre vonta az ismeretlent, aki időközben megpróbált elhajtani az autóval, de a jármű lefulladt.

A szemmel láthatóan zavart férfi egy csavarhúzót szorongatott a kezében, és a feltett kérdésekre nem válaszolt, azonban összevissza beszélt, majd dulakodni kezdett a sértettel, aki emiatt a földre esett. Ekkor siettek a tulajdonos segítségére a közelben tartózkodó járókelők, akik lefogták a fiatalembert.

A rendőrök a 24 éves helybéli férfit elfogták, majd miután előállították a rendőrkapitányságra a rajta elvégzett drogteszt többféle kábítószerre is pozitív jelzést adott. A Győri Rendőrkapitányságon a nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak a drogfogyasztó fiatallal szemben, és a büntetőeljárás keretében vizsgálják az eset további körülményeit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában