2021.02.28. 07:09
Zsirai otthonában fosztott ki egy idős asszonyt egy zalaapáti nő, aki arra hivatkozott, hogy az önkormányzattól jött
A soproni és a keszthelyi rendőrök együttműködésének köszönhetően néhány órán belül azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt.
Egy idős asszony kérte a rendőrök segítségét 2021. február 26-án 10 óra 30 perckor Zsirán. Elmondta, hogy a bejelentés előtt pár perccel egy ismeretlen nő ment be a házába azzal az ürüggyel, hogy az önkormányzattól érkezett és fel kell mérnie a lakást. A 83 éves asszony távozásra szólította fel a hívatlan látogatót, aki ekkor megragadta a kezében tartott táskáját és azt kirántotta szorításából – amelynek következtében az idős nő elesett – majd a táskával és a benne található készpénzzel együtt elmenekült – közölte a rendőrség.
A soproni nyomozók – adatgyűjtés, tanúkutatás adatait felhasználva – a bűncselekmény feltételezett elkövetőjeként azonosítottak egy 25 éves zalaapáti nőt, akit felkérésükre a Keszthelyi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai lakóhelyének közelében elfogtak és a helyi rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók – őrizetbevétele mellett – kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, amelynek során az asszony beismerő vallomást tett.