Elemeztek, vettek, adtak

2024.01.16. 15:06

Tőzsdéztek a középiskolások a Soproni Egyetemen

A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kara, a Budapesti Értéktőzsde szakmai partnersége mellett, január 16-án, immár 12. alkalommal rendezte meg hagyományos Egyetemfoglaló vetélkedőjét. A verseny központjában idén a tőzsde és a részvények világa állt.

Varga Henrietta

Idén rekordszámú középiskolás nevezett a megmérettetésre

Fotó: Szalay Károly

A játék lényege ebben az évben, hogy a fiatalok megtanulják mivel és hogyan kereskednek a világ különböző tőzsdéin, mi történik valójában a Budapesti Értéktőzsdén. A régió középiskoláiban tanulók számára meghirdetett versenyre ezúttal rekordszámú középiskolás diák nevezett.
- A mai rendezvényünkön tíz középiskolából Sopronból, Szombathelyről, Győrből és Csornáról érkeztek hallgatók, összesen huszonhat, négy-öt fős csapat képviseltette magát. A versenynek minden évben van egy fő témája, amely az idén a tőzsde, a tőzsdei kereskedés. A napot egy bevezető előadással indítottuk, majd a gyerekek a tőzsdei kereskedéssel kapcsolatban próbálhatták ki tudásukat. Játékos formában, az adott háttér információk ismeretében dönthettek arról, hogy vennének, eladnának, drága vagy olcsó az adott értékpapír és végül az is kiderült, hogy az árfolyam változásával mekkora nyereségre tehetnek szert - avatta be lapunkat a részletekbe prof. dr. Széles Zsuzsanna a Lámfalussy Sándor közgazdasági kar dékánja. Aki elindult a versenyen nem távozott üres kézzel, a jelképes ajándékok mellett az idén először minden résztvevő harmincöt többletpontot kapott a vetélkedőn való részvételért - tette hozzá.

Elemeztek, vettek, adtak. Aki elindult a versenyen nem távozott üres kézzel.
Fotó: Szalay Károly


Ábrahám Botond a soproni Széchenyi István Gimnázium diákja elmondta, hogy előfeladattal készültek a versenyre, ahol szintén játékos formában mérhették fel tudásukat, bepillanthattak a tőzsde világába, ami igazi kihívás volt számukra csapattársaival együtt. Izgatottan készültek a megmérettetésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában